Valódi Kárpát-medencei összefogás. Az Országgyűlés határozatban állt ki a Minority SafePack mellett
A magyar Országgyűlés nyiltakozatban állt ki szerdán a Minority SafePack kezdeményezés mellett.

Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke terjesztette az Országgyűlés elé a Minority SafePack támogatásáról szóló nyilatkozatot.
Pánczél Károly szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, az Európai Bizottság történelmi lehetőséget szalasztott el azzal, hogy lesöpörte a Minority SafePack kezdeményezést.
Az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke kiemelte, ez nem csak magyar ügy, 50 millió őshonos közösséghez tartozó európai polgár ügye.
A magyar Országgyűlés egy ellenszavazattal, hét tartózkodás mellett állt ki szerdán a Minority SafePack kezdeményezés mellett
- hangsúlyozta Pánczél Károly.
A határozatot a Demokratikus Koalíció képviselői nem szavazták meg.
Az Európai Bizottság elutasítása ellen jogi és politikai úton is fellépnek a kezdeményezők, utóbbira jó példa a magyar Országgyűlés határozata - tette hozzá a Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke.
A sajtótájékoztatón szót kapott Vincze Loránt, EP-képviselő (RMDSZ), a FUEN elnöke, a kezdeményezés operatív vezetője, Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő (MPP), az Emberi jogi bizottság tagja, Őry Péter polgármester, a Pro Civis Társulás elnöke, Ritter Imre nemzetiségi képviselő, a Magyarországi nemzetiségek bizottsága elnöke, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke.
Ahogy arról hírt adtunk, a Pro Civis polgári társulás kezdeményezésére felvidéki polgármesterek, megyei képviselők nyilatkozatban álltak ki a Minority SafePack mellett.
Őry Péter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta,
kérik az Európai Bizottságot, hogy támogassa a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című európai polgári kezdeményezést is.
Felkérik Európa regionális, tartományi és megyei önkormányzatait, csatlakozzanak az európai kisebbségvédelem ügyéhez és adjanak hangot erre vonatkozó támogató álláspontjuknak.