Új kompjárat köti össze Magyarországot és Szlovákiát Dunaradvány és Neszmély között
Átadták az új kompjáratot a magyarországi Neszmély és a szlovákiai Dunaradvány között, ami kiválóan példázza a jószomszédi kapcsolatokat és a remek határ menti együttműködést - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az avatóünnepségen stratégiai jelentőségű kormányzati feladatnak nevezte a minél több határátkelő nyitását, kiemelve, hogy 2010-ben huszonkét átkelőpont volt a két ország között, ami mára harminchatra nőtt Orbán Viktor magyar és Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnök megállapodása nyomán.
- húzta alá.
"Minden egyes ilyen átkelési pont létrehozása megszabadít minket egy méltatlan helyzettől" - közölte. "Az mégiscsak egy méltatlan helyzet, hogy a miniszter úr megnézte a dunaradványi oldalt, majd kellett jönniük autóval körülbelül egy órát, hogy ideérjenek egy olyan pontra, amit láttak a másik oldalról. És ezzel így voltak a határ túloldalán élő emberek az elmúlt években, évtizedekben" - folytatta.
"De itt nem állunk meg, idén még négy új átkelési pontot át fogunk adni szlovák barátainkkal közösen. Közülük három Ipoly-hidat és egy útkapcsolatot az ország keleti felében. Így negyven átkelési pont lesz összesen az esztendő végére a két ország között" - jelentette ki.
"Mindez tehát világosan bizonyítja azt, hogy mind szlovák, mind magyar oldalon stratégiai jelentőséget tulajdonítunk a kétoldalú együttműködésnek" - mondta.
Úgy vélekedett, hogy az új kapcsolat jól mutatja a remek határ menti együttműködést, az EU-s források hatékony felhasználását.
"Ez is persze világosan mutatja, micsoda lehetőségeket vesznek el tőlünk azok, akik teljesen törvény- és szabályellenesen nem adják oda a nekünk járó európai uniós forrásokat. Az meg csak plusz szégyen, hogy vannak olyanok, akik Magyarországról mindezt még támogatják is" - hangsúlyozta.
Elmondta, mára Szlovákia vált Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnerévé, s a kétoldalú forgalom tavaly 17 milliárd euróval óriási rekordot döntött, és a szomszédos ország a magyar vállalatok beruházásainak negyedik legfontosabb célpontja.
Méltatta a magyar-szlovák kapcsolat javulását is: "Emlékszünk olyan időszakokra, és ehhez sajnos nem kell túl régre visszamennünk, amikor nem a barátság, a stratégiai együttműködés fontosságának a felismerése, hanem az utálkozás, sőt néha a gyűlölködés volt az úr a Dunán keresztül" - tudatta.
"Mára ez teljesen megváltozott, Magyarország és Szlovákia együttműködése igazi sikertörténetté vált, fontos ügyekben erősítjük egymást, hozzájárulunk egymás gazdaságának növekedéséhez és egymás biztonságának erősítéséhez" - szögezte le.
Szijjártó Péter felidézte, hogy gyermekkorából jól tudja, hogy a határ mentén élni speciális élethelyzet, amelynek milyenségét az dönti el, hogy a határ inkább elválasztja vagy összeköti az embereket.
"Az dönti el, hogy a határ elzárja-e a gazdasági, társadalmi és a családi kapcsolatokat, vagy épp elősegíti mindezek gyakorlását. Ez meg alapvetően attól függ, hogy a határ átjárható-e" - jelentette ki.
"Ezzel a mondattal manapság azért óvatosan kell bánni a migrációs válság kellős közepén. Tehát, hogy egész pontosan fogalmazzunk: hogy egy határ a tisztességes szándékkal érkezők, a minden jogszabályt betartók számára könnyen átjárható-e, vagyis kellő sűrűséggel megvannak-e a határátkelési pontok" - tette hozzá.
Balík Péter szlovák beruházásért felelős miniszter az avatóünnepségen úgy fogalmazott: a kompátkelővel egy olyan fejlesztést adnak át, amely a Duna mindkét oldalán megkönnyíti az emberek életét, legyen szó iskolába, munkába járásról, családlátogatásról.
Ráadásul egy olyan időszakban történt a megvalósítása, amikor abnormális mértékben megnőtt az építőanyagok ára - hívta fel a figyelmet.
Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője felidézte: még 2014-ben fogalmazódott meg a komp megvalósításának ötlete, amellyel a települések közti korábbi egyórás út percekre rövidül.
Hozzátette: mivel a környéken sok a napi ingázó, az új átkelő támogatja majd munkába járásukat, de turisztikai célokat is szolgál, hiszen gyalogosan, kerékpárral és autóval is használható.