Szili Katalin: Rajtunk múlik, hogy a külhoni magyarság együvé tartozását generációkon átívelő folyamatként építsük
Nemzetpolitikai, nemzeti kisebbségvédelmi ügyekben nincs egyhelyben állás. Elég csak a szomszédos országok legutóbbi népszámlálási eredményeire tekintenünk, hány honfitársunk vált láthatatlanná a nemzeti statisztikai hivatalok adataiban. Azonnal érezni kezdjük az eltelt idő súlyát.

"Pontosan ezért meggyőződésem, hogy a magyar nemzeti összefogás és egymás támogatása az egyetlen járható útja annak, hogy meglévő jogainkkal maximálisan élhessünk és előre léphessük, annak érdekében, hogy a külhoni magyar közösségek saját akaratuk szerint, új jogi, igazgatási kereteket teremthessenek saját szülőföldjükön" - fogalmaz Szili Katalin miniszterelnöki megbízott lapunkhoz eljuttatott közleményében.
- hangsúlyozza Szili Katalin,
A miniszterelnöki megbízott kiemeli, "egyrészt ma ötéves az a hárompárti megállapodás, amelyet az erdélyi magyar politikai érdekképviseleti szervezetek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, és az azóta Erdélyi Magyar Szövetség néven egyesült, Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt elnökei írtak alá az autonómia-koncepciók összehangolásáról. Arról, hogy egy hagyományosan összetett, interetnikus közegben komplex megoldásokra van szükség, legyen szó Székelyföld történelmi határai szerinti területi önigazgatásról, Partium kétnyelvű-közigazgatási jogállásáról, vagy a szórványvidékek kulturális jogairól, önazonosságának megőrzéséről. A dokumentum része az elmúlt évek sikeres politikai érdekképviseletének. Az RMDSZ-nek és a hárompárti megállapodásnak is köszönhetően egységesen szerepelnek a magyar pártok a többségi parlamentben, erősítve a romániai magyarság láthatóságát, egységes közösségként való megjelenítését. Másrészt,
A közelmúltban elhunyt Duray Miklós előtt is fejet hajtva, aki a nagygyűlés egyik központi alakja volt, Szili felidézi "az állásfoglalásnak egyik leglényegesebb része a közösségi státusz követelése annak kapcsán, hogy a szlovákiai magyarok magukat ezentúl nem kisebbségként határozzák meg, hanem nemzeti közösségként. Az állásfoglalás kihangsúlyozza, hogy a magyaroknak joguk van mind az önmeghatározásra, mind az adott államkeretek közötti önrendelkezésre, amely ugyancsak a szubszidiaritás elvének a megvalósítását jelenti.”
"Ezen felemelő január 8-i pillanatok már a történelem részét képezik. Azonban a leírt alapelvek, állásfoglalások, nyilatkozatok évtizedekkel később is közös örökségünk és új erőt adnak.
- húzza alá Szili Katalin.