2022. augusztus 21., 20:10

Szili Katalin: Magyarországnak minden magyar számít, és minden magyar számíthat Magyarországra

Magyarországnak minden magyar számít, és minden magyar számíthat Magyarországra - jelentette ki Szili Katalin a partiumi Máramarosszigeten, azon a vasárnap délutáni ünnepségen, amelyet a helyi Jávorfa Virága Egyesület szervezett az államalapítás ünnepe alkalmából.

Szili Katalin kormánymegbízott
Szili Katalin kormánymegbízott
Fotó: MTI

A miniszterelnöki megbízott a rendezvény után az MTI-nek elmondta: Szent István egykor Európához és a kereszténységhez kötötte a magyarságot. A kereszténységet a történelem során sokszor a magyarság védte meg Európa számára. Úgy vélte: most a magyarság őrzi Európa karakterét, amikor úgy tűnik, hogy Európa ezt veszni hagyná.

A politikus szerint a magyar állam Szent István által lerakott szilárd alapját a magyar alkotmány építette tovább, amikor leszögezte, hogy a magyar állam felelősséget visel a határain kívül élő magyarokért.

Úgy vélte: e felelősségvállalás három tényezőből áll. A szülőföldön való boldogulás és gyarapodás lehetősége mellett, a közös nyelv, kultúra és hagyományok védelmét, és a "minden magyar számít" elvet jelenti.

Nekünk itt a Kárpát-medencében élő más népekkel együtt olyan együttműködést kell kialakítanunk, amely lehetőséget biztosít arra, hogy ez a régió Európa új súlypontja lehessen"

- nyilatkozta Szili Katalin.

A Szent István-napi ünnepség előtt a város polgármesteri hivatalában Máramarossziget és Etyek polgármestere aláírta a két település testvérvárosi szerződését. A dokumentum kitér arra, hogy a két település többek között a kultúra, a gazdaság és a sport terén szeretne együttműködni.

A román-ukrán határon, a Tisza déli partján fekvő 33 ezer lakosú Máramarosszigeten a lakosság közel 15 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.