2020. november 27., 13:12
Frissítve: 2020. nov. 27. 13:43

Szijjártó: Magyar szakemberek utaznak Oroszországba, hogy a helyi laborokban vizsgálják az oltóanyagot

A kormány azért dolgozik, hogy a magyar emberek a lehető leggyorsabban biztonságos vakcinához jussanak, mert ez jelenti az igazi megoldást a járvány okozta kihívásokra - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó Péter, aki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel egyeztetett, közös sajtótájékoztatójukon köszönetet mondott az orosz kormánynak, hogy Európában elsőként Magyarországnak biztosította a vakcina mintáját. Oroszország most azt a felajánlást tette, lehetővé teszi magyar orvosoknak és szakembereknek, hogy a helyszínen tanulmányozhassák az oltóanyag előállítását, erre már a jövő héten sor kerülhet - közölte.

Mihail Murasko hangsúlyozta: országa szívesen fogadja a magyar szakértőket, hogy megmutassák nekik, miként zajlik a vakcina előállítása és a minőségellenőrzés folyamata.

Szijjártó elmondta,

óriási versenyre kell számítani.

Míg tavasszal a védőfelszerelésekért ment a verseny, addig télen és kora tavasszal a vakcinákért zajlik majd a küzdelem.

 

A külügyminiszter a megbeszélés másik fő témájaként az energiaellátást jelölte meg. Törekednek arra, hogy minél több forrásból minél több energiahordozót vásároljanak, de Oroszország a jövőben is fontos szerepet játszik majd Magyarország energiaellátásában - mondta. Hozzátette: jövőre kifut a hosszú távú gázvásárlási megállapodás, ezért megindítják a tárgyalásokat a következő időszakra vonatkozóan.

Arról is beszélt, hogy jövő októberre kész lesz az a 15 kilométeres gázvezeték, amely összeköti a magyar-szerb határt a magyar gázvezetékrendszerrel, így újabb útvonalon érkezhet gáz.

Közölte: hét magyar vállalat beruházása zajlik Oroszországban a mezőgazdaság, az egészségipar és a vegyipar területén. A magyar közlekedési gépgyártás eddigi legnagyobb megrendelésének teljesítése pedig jól halad: magyar és orosz vállalatok Egyiptomnak gyártanak vasúti kocsikat - mondta.

Mihail Murasko hangsúlyozta: országa szívesen fogadja a magyar szakértőket, hogy megmutassák nekik, miként zajlik a vakcina előállítása és a minőségellenőrzés folyamata. A magyar-orosz együttműködés az egészségipar területén rendkívül jó; Oroszországnak nagy tapasztalata van a vakcinagyártásban, és a tesztelés is fontos területe az együttműködésnek - jelentette ki.

Az orosz egészségügyi miniszter az energetikai együttműködésről azt mondta: a Paks 2 beruházás jó minőségben valósul meg. Az egyiptomi vasúti kocsik gyártását illetően pedig üdvözölte, hogy Magyarország a jelenlegi nehéz körülmények ellenére is tartja az eredeti ütemtervet.

A sajtótájékoztató előtt a miniszterek aláírták a gazdasági együttműködési bizottság ülésének jegyzőkönyvét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.