2022. január 20., 13:45

Pert veszített Románia az Európai Bizottság ellen a Minority SafePack kapcsán

A Bíróság megerősíti a Bizottságnak a „Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételéről szóló határozatát - tájékoztatott Vince Lóránt EP-képviselő sajtóirodája.

Az EU szerződés értelmében európai polgári kezdeményezés (a továbbiakban: EPK) keretében legalább egymillió uniós polgár,

akik egyben a tagállamok egynegyedének állampolgárai, kezdeményezheti, hogy a Bizottság terjesszen elő javaslatot az uniós jogalkotónak jogi aktus elfogadására a Szerződések végrehajtása céljából.

A szükséges számú aláírás összegyűjtésének megkezdését megelőzően az EPK szervezőinek nyilvántartásba kell vetetniük a polgári kezdeményezést a Bizottsággal, amely megvizsgálja annak tárgyát és céljait.

A Bizottság visszautasíthatja az EPK nyilvántartásba vételét többek között akkor, ha annak tárgya nyilvánvalóan nem tartozik a Bizottság hatáskörébe.

Egy polgári bizottság 2013. július 15-én a „Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe” elnevezésű EPK-ra irányuló javaslatot nyújtott be a Bizottsághoz. Ezen EPK felkéri az Uniót, hogy

egy sor jogalkotási aktus elfogadásával növelje a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét, és támogassa az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségét.

A Bizottság 2013. szeptember 13-i határozatával visszautasította az EPK-ra irányuló javaslat nyilvántartásba vételét azzal az indokkal, hogy az nyilvánvalóan kívül esik azon hatáskörén, amely alapján uniós jogi aktusra vonatkozó javaslatot terjeszthet elő.

Az EPK szervezői megtámadták a Bizottság határozatát au Európai Unió Törvényszéke előtt, amely 2017. február 3-i ítéletével2 e határozatot megsemmisítette azon az alapon, hogy a Bizottság nem tett eleget indokolási kötelezettségének. Ezen ítéletet követően a Bizottság 2017. március 29-i határozatával3 (a továbbiakban: vitatott határozat) ezen EPK-t részlegesen nyilvántartásba vette.

Románia 2017. június 28-án a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő. A Törvényszék 2019. szeptember 24-i határozatával4 Románia keresetét elutasította. Románia fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz. Románia álláspontja szerint a Törvényszék tévesen értelmezte a Szerződéseknek az uniós hatáskörökre és a Bizottságot terhelő indokolási kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseit. Arra is hivatkozik, hogy a Törvényszék az eljárás szóbeli szakasza során eljárási szabálytalanságokat követett el.
EMLÉKEZTETŐ: A Törvényszék ítéletével vagy végzésével szemben a Bírósághoz lehet fellebbezni, kizárólag jogkérdésekben. A fellebbezésnek főszabály szerint nincs halasztó hatálya. Ha a fellebbezés elfogadható és megalapozott, a Bíróság hatályon kívül helyezi a Törvényszék határozatát. Ha a per állása megengedi, a Bíróság a jogvitát maga is érdemben eldöntheti. Ellenkező esetben a Bíróság az ügyet visszautalja a Törvényszék elé, amely kötve van a fellebbezési eljárás során a Bíróság által hozott határozathoz.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.