2020. november 6., 09:27
Frissítve: 2020. nov. 6. 15:32

Orbán Viktor: Decemberre teljesítőképessége határára jut a magyar egészségügy

Európa jövője szempontjából a bevándorlás nem megoldás, hanem maga a probléma forrása - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában. A miniszterelnök beszélt az aktuális vírushelyzetről is, kiemelte, a járványhelyzet nehéz, egyes helyeken súlyos, de az esélyeink jók, képesek vagyunk kezelni a helyzetet, és "együtt újra sikerülni fog"!

Orbán-Rádió
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban
Fotó: MTI

A járvány kapcsán közölte: az elemzések szerint november 21-én 2240 intenzív kórházi ágyra lesz szükség, december 10-én pedig már 4480-ra.

"Itt van nagyjából a teljesítőképességünk határa" - mondta a kormányfő.

Közölte: hoztak döntéseket arról, hogy ha túlmegy a fertőzés ezen a határon, akkor is legyenek olyan kijelölt helyek, ahol képesek megfelelő orvosi ellátást adni, ha kell, akkor a kórházakon kívül is. Ezért napokon, sőt órákon belül döntés születhet a kockázat nélkül halasztható műtétek átütemezésről, hogy egyre több kórházi ágyat lehessen felszabadítani - mondta a kormányfő.

Azt is közölte, hogy ameddig csak lehet, megpróbálják nem bezárni az iskolákat.

Eddig 98 óvodát kellett bezárni, hét iskolában szünetet rendeltek el, 23-ban távoktatás van, 78 intézményben pedig "vegyes oktatás" zajlik - tette hozzá a miniszterelnök. Elmondta: a koronavírusban elhunytak átlagéletkora 76,1 év, ami miatt ismét kérte a fiatalokat: ne csak magukra, hanem a szülőkre, nagyszülőkre is gondoljanak. Hozzátette: a 3230 településből már csak 700 olyan van, ahol nincs jelen a járvány.

A kormány a szigorítások lehetőségét folyamatosan mérlegeli, de hétfő óta nagyot változott a világ, a maszkviselés szabályainak általánossá tétele után az emberek nagy többsége betartja az előírást - közölte Orbán Viktor, hozzátéve: a boltok, éttermek és más intézmények működtetői megértették, ha nem tartják be a szabályokat, bezárják a helyet.

A rendkívüli jogrendről szólva felelevenítette, a maszkviselés ügyében két hétig tartott a parlamenti vita, majd az ellenzék nem szavazta meg a szigorítást; "ennek így nincs értelme". A parlament szent, de van, amikor gyors döntések kellenek, és a parlamenti menetrend lassúsága, különösen ha az ellenzék nem segít, sőt hátráltatja a védekezést, súlyos következményekkel járhat. "Ha a járvány gyorsan terjed, gyors döntések kellenek" - hangoztatta.

Migráció

A magyar miniszterelnök beszélt a bevándorlásról is. Azt mondta, az a gondolkodásmód, hozzáállás, amellyel sok ország vezetője szemléli a migrációt, öngyilkosság. Hangsúlyozta:

a bevándorlás semmit nem old meg, de maga lesz a baj forrása".

Magyarország viszont nem szeretne belelépni ebbe a csapdába, ezért küzd, és nem változtat a gyakorlatán - jelentette ki. Ezek a merényletek figyelmeztető lövések, arra emlékeztetnek, hogy a koronavírus-járványon kívül más veszélyek is fenyegetik az európai embereket - mondta Orbán Viktor a közelmúltbeli nizzai és bécsi merényletről.

Magyarország nem szeretne belelépni ebbe a csapdába, ezért küzd, és nem változtat a gyakorlatán - mondta, utalva arra: a magyar rendszer nem teszi lehetővé, hogy egy migráns ide belépve adja be a menekültkérelmét, majd az európai szabályok miatt egy idő után ki kell engedni.

"És akkor megindul Európába, és eljut mondjuk Nizzába" - fogalmazott.

A magyar rendszer értelmében csak a környező országok magyar nagykövetségein lehet benyújtani kérelmet, és ha arra a válasz nem, akkor a kérelmező nem jöhet be; "így lehet elkerülni, hogy százezerszám legyenek bevándorlási kérelmük elbírálása alatt álló migránsok (...), akik közben szabadon mozognak és cselekednek Európában, és lesznek egyébként a terrortámadások elkövetői is" - fejtette ki a miniszterelnök, a kormány kötelességének nevezve a keresztény kultúra, azon keresztül a béke és biztonság védelmét.

Jogállamiság

Az EU-s források jogállamisági kritériumokhoz kötésének tervére úgy reagált: most elsősorban a járvánnyal kell foglalkozni, és minél gyorsabban pénzt kell juttatni a bajban lévő déli országoknak.
Magyarországot ez kevésbé érinti, mert a gazdaság működéséhez szükséges források a következő két évre rendelkezésre állnak - jegyezte meg.

Úgy fogalmazott: az nem hozza lázba, hogy "Soros György tenyeréből etetett újságírók, politikusok" mint mondanak.

Soros négy éve leírta, hogy ne adjanak költségvetési támogatást azoknak, akik nem engedik be a migránsokat - mondta, kijelentve ugyanakkor: Magyarország nem zsarolható, nem fogja beengedni a migránsokat, a neki járó pénzhez pedig hozzá fog jutni.

Elnökválasztás Amerikában

Az amerikai elnökválasztást Orbán Viktor úgy kommentálta: a hivatalban lévő elnök, Donald Trump tartózkodott Magyarország minősítgetésétől, de a korábbi demokrata kormányoktól ez nem volt idegen. Viszont "egy ilyen választás után ezt az igényt zárójelbe tehetjük", mert ha olyasmik történnének Magyarországon, mint amik most ott, "leszakadna az ég" - fűzte hozzá.

Trumpot Magyarország barátjának nevezte, mert mióta ő az Egyesült Államok elnöke, a magyar-amerikai kapcsolatok a valaha mutatott legjobb formájukat "futják".

Közölte: ezért mindig is Trump mellett állt, "az eredmény meg lesz, amilyen lesz, az amerikai nép joga, hogy eldöntse, ki kormányozza Amerikát".

Zárójelben mondom: az meg a magyarok dolga, hogy kik és hogyan kormányozzák Magyarországot"

- tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.