Nemzeti öntudat kontra asszimilációs hajlam
Az erőltetett érvényesülési vágy jelenleg még az asszimilációt erősíti, vele párhuzamosan pedig gyengíti a nemzeti öntudatot. Sok szülő gondolkodik úgy, hogy csak tökéletes szlovák nyelvtudással és beilleszkedéssel lehet babérokra törni Szlovákiában, a magyar iskola pedig ezt nem képes megadni a gyermekének.
Az így gondolkodó szülők számára nem jelent különösebb érdemet a magyarságtudat erősítése vagy akár csak a megtartása, szerintük sokkal fontosabb jeleskedni sikeres üzletemberként vagy a szlovákok szemében elismert közéleti személyiségként. Pedig ezekre egyáltalán nem garancia a szlovák tannyelvű iskola, mégis ilyen szellemben nevelik a gyermeküket. Eltolódtak az értékek, a haszonvilág irányítja a döntéseket, az ebből származó vélt előnyök befolyásolják gondolkodásunkat és többnyire a cselekedeteinket is.
A mai online világban a munkahelyek többségében nem feltétlen kell a hét minden napján a munkahelyen tartózkodni, erre az egyre megtanított minket a Covid. A magyar nyelvtudásra viszont annál nagyobb szükség van a magyar nyelvterületen. És ha mégis el kell hagynia a szülőföldjét, a szomszédban magyarként él tovább magyar közösségben. Mi a hátrányosabb? Magyar iskolaválasztással megmaradni magyarnak, kockáztatva ezzel, hogy tanulmányaink után elhagyjuk a szülőföldünket, vagy szlovák iskolaválasztással otthon maradni, és előrevetíteni a többségbe olvadást? Persze nem szabad ezt ennyire sarkítani, fekete-fehéren nézni, a kivétel viszont erősíti a szabályt. De ha úgy hozza a sors, miről lehet könnyebben lemondani: a magyarságunkról vagy a szülőföldünkről?
Személyes érintettségem is elgondolkodtató a kérdésben. Szüleim 1943-ban a budapesti ELTE-n kezdték meg egyetemi tanulmányaikat az érsekújvári gimnáziumi érettségi vizsgájuk után. Miután 1945-ben a csehszlovák–magyar határszakasz szinte átjárhatatlanná vált, megszakították a tanulmányaikat Budapesten, ami az egész életüket befolyásoló, kényszerűségből meghozott döntés volt részükről. Talán egy kis kárpótlást jelentett számukra, hogy fiuk később az ELTE BTK-n diplomázott.
Ezért számukra már az sem jelentett kérdést, hogy az egyetemi tanulmányaikat követően hol telepedjenek le. Ami tehát a szüleimnek nem sikerült, ami nekem már megadatott, de nem éltem vele, az a gyermekeimnél vált valósággá. Persze, tudom, hogy az anyaországban szocializálódó gyerekeik hiányoznak a felvidéki magyar iskolákból, de a magyarságból egyik sem fog.
Persze nem az anyaországba költözés az egyetlen oka iskoláink sorvadásának. Miközben a Felvidéken a magyar iskolába íratott gyermekek száma viszonylag stagnál az utóbbi tíz évben, országos átlagban viszont csökken.
Egy felmérés alapján 10 év alatt 27 magyar alapiskolát zártak be. 2010-ben a magyar iskolahálózatot még 271 tanintézmény alkotta, amelyből 140 volt teljes szervezettségű (117 magyar, 14 szlovák–magyar közös igazgatású és 9 egyházi fenntartású) alapiskola volt. Emellett 131 alsó tagozatos kisiskola működött, közülük 113 magyar, 15 magyar–szlovák közös igazgatású és 3 egyházi fenntartású volt. Ehhez képest a 2019/2020-as tanévben a szlovákiai magyar iskolahálózatban már csak 244 alapiskola működött, a kisiskolák száma pedig 104-re csökkent.
Ez egy másik kérdést is felvet: milyen a szülők bizalma azok iránt a magyar tannyelvű kisiskolák iránt, ahol esetleg összevont évfolyamokban folyik az oktatás? Ezeknek az intézményeknek az élet-halál harca mennyire befolyásolja a szülői döntést? Illetve megszűntük után vállalják-e a kisgyerekek utaztatását egy másik község magyar iskolájába?
A vizsgált időszakban azt is megfigyelték, hogy több mint negyedével csökkent a magyar középiskolás diákok száma, emiatt több középiskolánk is bezárta kapuját. A Felvidéken minden egyes magyar iskolabezárás felér egy kis Trianonnal. A diáklétszám drasztikus csökkenése miatt nem a bezárás jogosságát kérdőjelezi meg ilyenkor az ember, hanem magát a fogyatkozás tényét nehéz elfogadni.
A 2004/2005-ös és a 2016/2017-es tanévek között Érsekújvárban 68%-kal, Párkányban 76%-kal, Zselízen 67%-kal, Ipolyságon 53%-kal csökkent a magyar tannyelvű gimnáziumi osztályokban a diáklétszám! Miközben az is megfigyelhető, hogy a középiskolák esetében a fenntartó az előző évek tapasztalatai alapján jelöli ki ezekben az intézményekben a felvehető diákok létszámát, tehát még növekvő érdeklődés esetén sem tudnának több osztályt, illetve magasabb létszámú osztályokat nyitni. A helyzet orvoslása testhezálló feladatot jelent politikusaink számára.
A jövőre nézve némi bizakodásra adhat okot, hogy 2010 és 2019 között nőtt a magyar óvodákban a gyermekek létszáma: amíg 2010-ben 8532, addig 2019-ben már 9388 gyermek látogatta ezeket az intézményeket. Ez mintegy 10 százalékos növekedést jelent, viszont jelentősek a regionális eltérések, és nem tudjuk, hogy a kínzó helyhiány miatt hány szlovák gyerek jár magyar óvodába. Az adatok alapján az óvodások számának növekedése elsősorban a városokban tapasztalható.
„Csak a beíratási számokkal játszunk. Azok a legnehezebb kutatások, ahol az iskolák belső világát vizsgálják, nem pedig a számokat kérik le – vetette fel Fodor Attila azt a lehetséges kutatási területet, amely lendületet adhatna a magyar iskoláknak és annak, hogy a szülők a magyar iskola mellett döntsenek, fékezve az asszimilációt és erősítve a nemzeti öntudatot.
Megjelent a Magyar7 2023/16. számában.
