Magyar érdekérvényesítési törekvések Amerikában
Érdekes és tanulságos tanulmányt tett közzé Tárnok Balázs, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének kutatási igazgatója a Fórum Társadalomtudományi Szemle legfrissebb, ezévi harmadik számában. A tanulmány fő célja, hogy bemutassa az Egyesült Államokban a múlt évszázad ötvenes éveiben alakult Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya (CSMNB) munkáját, illetve annak Szlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányaként (SZMNB) történt folytatását.
Messze is van, régen is volt – lehetne az első reakciója lapunk olvasójának, mégis úgy gondoljuk, hogy több okból sem mehetünk el a szerveződés munkáját ismertető munka mellett.
Mindenekelőtt fontosnak tartjuk ismételten hangsúlyozni, hogy az ügyek sohasem maguktól mennek előre. Mindig kell legalább egy-két elhivatott ember, aki időt, energiát és pénzt nem sajnálva tesz azért, hogy az ügy, a gondolat ne merüljön feledésbe, hanem tevékenyen részt is vállal a problémamegoldásban és a helyzetteremtésben. A CSMNB esetében a gondolatot a csehszlovákiai magyarság érdekérvényesítési törekvéseinek szervezése és folyamatos napirenden tartása jelentette, kezdve az 1950-es évektől egészen a közép-kelet-európai rendszerváltozásokat hozó 1990-es évekig. Leegyszerűsítve ez azt jelentette, hogy egy maroknyi magyar, elsősorban a csicsói származású Hites Kristóf, a sókszelőcei felmenőkkel rendelkező Chászár Ede, a besztercebányai gyökerű Szent-Ivány Gábor, az udvardi Wojatsek Károly és korábbi társaik, Szilárd Marcell, Szilassy Béla, Sirchich László és Olgyay György a szabad világba való betagozódásuk után sem feledkeztek meg a Trianon kialakította határon túli magyarságról, s azon belül szűkebb pátriájuk, a felvidéki magyarság sorsáról. Több amerikai, európai és világszervezetet tájékoztattak a közösséget ért jogtalanságokról, főképpen a többségi társadalom elnemzetietlenítési törekvéseiről.
A felvidéki magyarság helyzetét úgy fogták fel, hogy a közösség kettős iga alatt, „a kommunista egyeduralom és a pánszlávizmus érdekeit szolgáló csehoszlovakizmus” járma alatt szenved, ezért a Kettős Járom Alatt címet adták időszaki közleményeiket tartalmazó kiadványuknak is, amelynek költségeit kizárólag a tevékenységüket támogató tagság hozzájárulásából finanszíroztak. A Kettős Járom Alatt elsősorban az emigráció magyarságát volt hivatott tájékoztatni az „otthoni” magyarság helyzetéről.
A magyar nyelvű kiadvány mellett a CSMNB fő tevékenysége a nyugati közvélemény és a döntéshozók tájékoztatása volt, amit nevezhetünk akár meggyőzési szándéknak is, „hogy a Trianonban ellenünk elkövetett igazságtalanságok jóvátétele nélkül a Kárpátok medencéjében béke nem teremthető meg.” (Szilassy Béla, 1955)
A deklarált célok és motivációk, illetve a megfogalmazások idővel módosultak. Az 1980-as években a szervezet szerint „Szlovákiában élő testvéreinknek ma nincsen lehetőségük arra, hogy a világ közvéleménye elé tárják a példátlan elnemzetietlenítő (etnocidium) jogtiprásokat, amiket a csehek után ma a szlovákok végeznek. A természetjog és az emberi jogok Magna Chartája számunkra – a mai Szlovákiából származó magyarok számára – kötelességünkké teszi, hogy a némaságra ítélt és az elnemzetietlenítés gonosz szándékának kiszolgáltatott testvéreink képviseletében felemeljük a szavunkat és minden rendelkezésünkre álló eszköz igénybevételével kipellengérezzük a szabad világ közvéleménye előtt a hazában élő testvéreink nemzeti létét fenyegető, gátlást nem ismerő jogtalanságokat.”
A bencés pap, Hites Kristóf szavai pedig azt igazolják, hogy a CSMNB vezetősége teljes mértékben tisztában volt az otthoni helyzettel. „Amikor a hivatalos magyarországi kormányzat némaságra és bénaságra van ítélve a nagy Szláv Védnök parancsából, életbevágóan fontos, hogy mi idekint tudtára adjuk a világnak, hogy a magyarság nem mondott le a Cseh-Szlovákiába kényszeritett testvéreiről, az élő nemzettesthez tartozóknak tekinti őket, s minden eszközzel ellenáll a felszámolásukra irányuló törekvéseknek. A külföldi magyarságnak felkészülten kell várnia egy újabb történelmi sorsfordulóra azzal a tudattal és meggyőződéssel, hogy csak az veszik el, amivel nem törődünk, vagy amiről önként lemondunk.” (Hites Kristóf, 1985)
A CSMNB egyik motorja a külügyi bizottságot irányító Chászár Ede volt, aki több mint két évtizeden keresztül volt az Indiana University of Pennsylvania (IUP) jog- és politikatudományi professzora és a kisebbségi jogokkal foglalkozó kutatási programot vezette. Az ő közbenjárásának köszönhető, hogy a felvidéki magyarság korábban börtönbe zárt és meghurcolt politikai szószólója, Duray Miklós az egyetem egyéves ösztöndíjával közvetlenül az Egyesült Államokban tájékoztathatta az ottani magyarságot a felvidéki helyzetről.
Chászár Ede 1991-es nyugdíjba vonulását követően a fővárosban, Washington DC-ben élt, így aktív személyes jelenléttel tudta segíteni a szervezet érdekérvényesítő munkáját.
Tárnok Balázs tanulmányában kiemeli a CSMNB alapvetését, hogy távol tartja magát a magyarországi belpolitikától. A szervezet tapasztalt vezetői ugyanis tisztában voltak azzal, hogy állásfoglalásaikkal a CSMNB egységét bontanák meg, hiszen az emigráció magyarsága is sokszínű, ráadásul a CSMNB fő célja a felvidéki magyarság érdekképviselete volt, ami nem kapcsolódik a magyarországi belpolitikai eseményekhez.
Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szervezet vezetői feladataikat úgymond társadalmi munkában végezték, így nem lepődhetünk meg, ha a CSMNB tevékenysége a tagok lehetőségeinek a függvényében is változott. A lényeg azonban mindig változatlan maradt: tájékoztatni azokat a személyiségeket és (háttér)szervezeteket, akik és amelyek befolyást tudnak gyakorolni elsősorban az Amerikai Egyesült Államok kelet-közép-európai politikájára, de fontosnak tartották azt is, hogy a nemzetközi szervezeteket is folyamatosan ellássák információkkal.
A szervezet már 1951-ben memorandumot fogalmazott meg az ENSZ címére, amelyben a szlovákiai magyarságot ért 1945 utáni jogsérelmekre hívta fel a figyelmet. A CSMNB tevékenysége a későbbi évtizedekben csak erősödött és mind gyakrabban fordult különböző szervezetekhez és intézményekhez, elsősorban az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlethez (EBEÉ), valamint a nemzeti delegációkhoz, részletes tájékoztatást adva a (cseh)szlovákiai magyarság kisebbségi jogi helyzetéről. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük az EBEÉ ottawai értekezletét, az 1985 októberében tartott Budapesti Kulturális Fórumot, az EBEÉ berni szakértői értekezletét és az 1986 és1989 között megrendezett bécsi értékelő konferenciáját, az 1989. évi párizsi konferenciát és az 1992. novemberi stockholmi miniszteri értekezletet. Ez utóbbihoz eljuttatták aggályaikat a magyar kisebbség jogaival kapcsolatban Szlovákia függetlenedésének tükrében. Tárnok Balázs kiemeli, hogy a CSMNB írásban és szóban rendszeresen tájékoztatta az Egyesült Államok Helsinki Bizottságát a (cseh)szlovákiai magyarokat ért jogsértésekről, illetve „Chászár Ede többször vett részt az amerikai külügyminisztérium Csehszlovákiát és a csehszlovákiai kisebbségeket érintő megbeszélésein, tájékoztatta a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanács tagjait, valamint írásbeli beadványokkal élt e szervezetek felé.”
A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának létét és munkáját ismertető tanulmány beszámol arról a vélhetően sokak számára nem is kézenfekvő jelenségről, mely szerint külpolitikája nemcsak országoknak, hanem pártoknak és közösségeknek is lehet annak függvényében, hogy az adott szubjektum mennyire kitett a nemzetközi jog és a geopolitika változásainak. Elég csak pár lapot visszaforgatnunk közösségünk 20. századi történelmében, hogy megbizonyosodjunk ennek megalapozottságáról, így csak szorítani tudunk a tanulmányt jegyző Tárnok Balázs fáradhatatlan igyekezetének, amellyel a szlovákiai magyarság politikai életében a külpolitikai stratégia, sőt, nagystratégia szükségességét hangsúlyozza. Emlékezzünk csak vissza, Tárnok volt az, aki már néhány éve megfogalmazta, hogy ha Pozsony hallgat Washingtonra, akkor a szlovákiai magyarságnak is kiépített és főleg működő lobbi-tevékenységet kell folytatnia az amerikai fővárosban, hogy az információk áramlását ellensúlyozza és autentikussá tegye. Ez a – nyugodtan nevezzük úgy – Tárnok-doktrína szárba szökkenése és megvalósítása méltó hagyatéka lenne a CSMNB nagy egyéniségeinek, Chászár Edének, Hites Kristófnak, Szent-Ivány Gábornak és a többiek munkájának, amelyről most írásunkkal is igyekszünk megemlékezni.
