MÁÉRT 2020: Egyetlen magyar sincs egyedül!
November 26-án tartották az idén immár tizenkilencedjére megrendezett Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) és a Magyar Diaszpóra Tanács éves ülését. A záró sajtótájékoztató során Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára értékelte az idei rendhagyó, sajnos csak online módon megrendezett találkozót.

Semjén Zsolt azzal kezdte, minden reményünk meg van arra, hogy az idei rendhagyó MÁÉRT után, jövőre már a hagyományos módon rendezhetik meg az összejövetelt.
A záródokumentumot teljes nemzetpolitikai konszenzussal fogadták el, az összes parlamenti párt aláírta a nyilatkozatot, sőt az összes határon túli magyar párt is képviseltette magát. Az ellenzéki pártoknak is köszönet jár - fogalmazott Semjén. Egyetlen parlamenti pártként, hiába a meghívás, a Demokratikus Koalíció nem képviseltette magát. Az összes többi parlamenti párt igen.
Semjén beszélt arról is, december hatodikán parlamenti választások lesznek Romániában, az RMDSZ sikerére van szükségünk. A miniszterelnök-helyettes arra kérte a külföldön élő, román állampolgársággal is bíró erdélyi magyarokat, vegyenek részt a választásokon, adják le szavazatukat az RMDSZ mellett.
A zárónyilatkozatot Potápi Árpád János ismertette.
- jelentette ki Potápi. Szerinte óriási a jelentősége annak, hogy a külhoni magyarok, a szavazati joguk révén, újra a magyar nemzet részévé váltak, immár közjogilag is. Együttes erővel tettünk azért, hogy az oktatásban, a gazdaságban, a kultúrában, a sportban és a médiában is újraegyesítsük a Kárpát-medencét.
Az államtitkár közölte, közös felelősségünk, hogy minden magyar család biztonságban nevelhesse a jövő nemzedékét.
Potápi kitért a népszámlálásra is. "Büszkén és bátran vallja meg mindenki saját magyarságát!" - emelte ki!
- zárta Potápi a MÁÉRT zárónyilatkozatának ismertetését.
A Diaszpóra Tanács tagjai aktívan kiállnak a Kárpát-medencei magyarság védelméért, az identitás megőrzését segítő, a hazához való kötődést serkentő programok rendszerszintűvé váltak az elmúlt években - mondta Potápi, majd azzal zárta a sajtótájékoztatót:
Ha teljes egészében szeretnék elolvasni a 19. MÁÉRT zárónyilatkozatát, lent megtalálják a dokumentumot.