2023. június 2., 17:33

Könnyebb tájékozódás Nagybörzsöny csodái között, avagy életet leheltünk egy 106 éves személyszállítóba...

Határon átnyúló szlovák-magyar együttműködés keretén belül szépült tovább Nagybörzsöny az elmúlt időszakban. E napon végződik a bő két éven át tartó közös pályázat, amely az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Nagybörzsöny_Interreg
Fotó: skhu.eu

Nagybörzsöny Község Önkormányzata a „Kisvasutak, mint egyedülálló kapuk a természetbe és a kulturális örökségünkhöz – NatGate” projektet a Kassai Gyermekvasút polgári társulással közösen nyerte meg.

Mindkét projektpartner legfőbb célkitűzése a járműveik állagának felújítása és megőrzése volt az utókor számára,

mivel keskeny nyomtávú vasút üzemeltetőjeként mindkettőjük hasonló cipőben jár.

„Az eszmei értékeken és az idelátogatók szemeinek csillogásán túl kézelfogható beruházásokkal is büszkélkedhetünk a Nyugati Kapunál: a Szent István Templom díszkivilágításával, a Vásártéri Szabadtéri Színház felújításával és bővítésével. A Keleti Kapunál a Nagybörzsönyi Erdei Vasút gépparkjának legrégibb személyszállítója (Ba 554) született újjá és került nagyjavításra a dízelmotoros „Kassa” nevű mozdony (C50)“ – emelte ki Paulik Oszkár, a község polgármestere.

A közös projekt összköltségvetése több mint 525 ezer euró, amelyből mintegy 447 ezer euró az ERFA támogatása (85%).

Ez a Kassai Gyermekvasút, a projekt vezető partnere esetében 195 262 eurót, míg Nagybörzsöny Község Önkormányzatának esetében több mint 251 286 eurót jelent. „Maga a kivitelezés és valamennyi cél sikeres elérése a mindennapokban nem kevés kihívással járt.

Az ütemtervet nem egyszer zavarta meg vagy szakította félbe a járványidőszakban létrejött rendeletek sokasága, avagy az újkori áruhiány, az áremelkedés és a páratlan árfolyamingadozások következtében kialakult helyzet

– akár emberileg, akár szakmailag, akár gazdaságilag” – tekint vissza a projekt nagybörzsönyi projektmenedzsere, Reiter Flóra.

Nagybörzsönyben nagy hangsúlyt fektetünk a látogatók tájékoztatására, az idecsalogatásukra háromnyelvű ismeretterjesztő animációs filmet készítettünk, révbe ért egy 24 táblából álló útjelzőtábla-rendszer, valamint kivilágított táblával jelöltük a hozzánk vezető bekötő utat.

Egyedülálló gömbpanorámás fotókkal gazdagítottuk honlapunk virtuális túráját, s térhatású hegységrendszeren ábrázoltuk a legfőbb közvetlen közelünkben lévő turistaútvonalakat, fűzte hozzá Nagybörzsöny polgármestere, aki büszkén vázolta fel a csúcsfordítós irányváltós kisvasút egyedülálló műszaki megoldását is, amely ma ipari örökségünk része, s mint ilyet, kötelességünk megőrizni és a következő generációknak átadni.

A Kelet-Szlovákiai partner legfőbb célkitűzése a pályafelújítás és a kulturális örökség megtartása volt.

„A legnépszerűbb és legrégibb Katka nevű gőzösünk halaszthatatlan és nagyon igényes javításon esett át, cseh szakemberek segítségével, akik méretre szabott kazánházat és kemencét gyártottak le e mozdonynak, aminek köszönhetően újabb évtizedekig pöföghet majd tovább látogatóink legnagyobb örömére” – fogalmazott Ľubomír Lehotský, a kassai Gyermekvasút PT elnöke.

Szlovákiában a további beruházás és fejlesztés két vasúti híd felújítására, illetve két korhű nyári személyszállító megépítésére irányult.

Külső felújításon esett át a szintén százéves svájci „Krokodil” nevű villanymozdony, amely a Csermely-völgyben, a gyermekvasút végállomásán, az Üdülőn van kiállítva, valamint teljesült egy régi nagy álmunk, az online jegyértékesítés is” – tudatta velünk Igor Holéczy, a kassaiak műszaki vezetője.

Kiemelte továbbá, hogy mindez nem valósulhatott volna meg az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország program keretén belül létrejött határon átnyúló együttműködés lehetősége nélkül. A keskenynyomtávú vasutak Kelet-Közép-Európa vitathatatlan gyöngyszemei akár a kulturális, akár az ipari örökségünk részeként tekintünk rájuk.

Mindkét kisvasút mára fontos turisztikai célponttá nőtte ki magát.

A két partner a múltban már részt vett és a jövőben is részt kíván venni az INTERREG által nyújtott határon átnyúló együttműködésben. Pár évtizede a bezárás veszélye fenyegette őket, ma csaknem 80 ezer látogatót fogadnak évente. Természetesen ehhez a munkához magas fokú elszántságra és megszállottságra is szükség van, mert rengeteg kihívással jár így is, hogy minduntalan segítik egymást a partnerek – tudással, tapasztalattal, hálózattal és információáramlással.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.