Enyhén emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon, viszont kevesebb az elhunyt
A koronavirus.gov.hu magyar kormányzati oldal szerda reggeli tájékoztatása szerint újabb 179 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést; miközben a koronavírusban elhunytak száma hattal emelkedett.
A kormányzati portálon azt írták: a tegnap azonosított 179-cel 806 385-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. A szerda reggeli adatok szerint 6-tal emelkedett az elhunytak száma (eddig összesen 29 889-en hunytak el a koronavírus következtében), a gyógyultaké 720 400-ra emelkedett.
Kórházban 549 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 58-an vannak lélegeztetőgépen.
Eddig 5 296 926 embert oltottak be Magyarországon,
közülük 4 073 520-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Kiemelték, hogy az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült letörni a járvány harmadik hullámát, az 5 millió beoltott elérésével életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. Ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, „hiszen a vírus még itt van” - figyelmeztettek.
Továbbra is minden olyan helyen kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedésben és az üzletekben is - írták.
Közölték: június közepétől újabb enyhítés lép életbe.
Június 14-étől már falunapot is lehet tartani, és a koronavírus ellen védett ember felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken. Az erről szóló kormányrendelet-módosítások kedden jelentek meg a Magyar Közlönyben.
Ötezer lakosúnál kisebb település szabadtéri falunapján védettségi igazolvány nélkül is részt lehet venni, de ott legfeljebb 1500 ember tartózkodhat egy időben - hívták fel a figyelmet.