Balogh Csaba: Intenzívebbé kell tenni a magyar–szlovák kapcsolatokat

Nagykövet úr, 12 éve, 2011-ben ugyanígy a nagyköveti irodában beszélgettünk, az első kiküldetésének kezdetekor. Mennyire szokványos a diplomáciában, hogy valakit évek elteltével ugyanarra az állomáshelyre küldjenek ki?

Egyáltalán nem szokványos, sőt meglehetősen ritka, de előfordult már a rendszerváltozás után is. Több szempontnak is köszönhető, hogy így alakult. Az egyik, hogy amikor miniszter úr kérésére befejeztem a nagyköveti tevékenységemet, maradt bennem egy kis hiányérzet.

Úgy éreztem, nálam ez elmaradt, ezért szívesen jöttem vissza. A másik szempont családi jellegű. Amikor itt voltunk Pozsonyban, a feleségem nagyon megbarátkozott a környezettel, az itteni emberekkel. Nagyon jól megtanult szlovákul, konzulként komoly szakmai tapasztalatokat szerzett és néhány évvel ezelőtt a minisztérium vezetése úgy döntött, kiküldi őt Kassára főkonzulnak. Nem szerettem volna őt ettől a feladattól elvonni, úgyhogy most megpróbálunk kétlaki életet élni.

Éppen ezért ön sem szakadt el a Felvidéktől. A közéleti eseményeken rendszeresen ott láttuk a felesége, Hetey Ágota főkonzul asszony mellett, így a tájékozódást megspórolhatja, hiszen pontosan tudja, milyen állapotok vannak. Ez most hektikus időszak, az országra előrehozott választás vár. Ön ebben a kusza helyzetben hogyan látja a feladatát, feltételezem, ugyanolyan aktív nagykövetként lép majd fel, mint korábban.

Mindenképpen sok a tennivaló a bilaterális kapcsolatokban.  Úgy érzem, mint ha az utóbbi időben hűlt volna a kétoldalú kapcsolatok hőfoka. Azt ugyan nem mondanám, hogy most problémákkal terhelt, mert ez nem is lenne igaz. De a szoros együttműködésnek az intenzívvé tétele – ami néhány évvel ezelőtt kialakult – feladat. A másik célom a regionális együttműködés rendszerében az álláspontok precízebb koordinálása.

Ezek a napi élethez kapcsolódnak, mint a vasúti összeköttetés, a buszjáratok, a mentőszolgálatok összehangolása, és a gazdasági együttműködésre is figyelni kell.  Itt szeretnék határozottabb lépéseket tenni, és ezt nagyban megkönnyíti a tavaly őszi megyei választások eredménye. Az elkövetkezendő négy évben középtávú programokban kellene gondolkodunk. És végül nagyon örvendetes, hogy végre egységes a magyar politikai képviselet. A magyar kormány sosem titkolta, Magyarországnak az az érdeke, hogy a felvidéki magyarságnak egységes, nemzeti alapon álló politikai képviselete legyen, kerüljön be a parlamentbe, és ha módja van rá és megfelelő partnereket talál, vállaljon kormányzati szerepet is. Ennek a támogatása, és az ehhez szükséges egyeztetéseknek az elősegítése is fontos feladat.

Arra azért sokan emlékezünk, hogy első megbízatási ideje nehéz korszaka volt a magyar– szlovák viszonynak. Akkor tetőzött az állampolgársági és a választójogi törvény miatti vita, a Selye Egyetem besorolása. Ez egy „hidegháborús” hangulat volt.

Igen, a sajtóban hideg polgárháborús időszaknak nevezték, mi úgy jellemeztük, hogy a kerítésen át kiabáló viszony…

Fotó:  Katona Tamás

És ezt kellett önnek feloldani. Tegyük hozzá, a kapcsolat 2012-ben valóban új szintre lépett, de azért maradtak nyitott ügyek, például az állampolgársági törvénnyel ugyanott tartunk, mint korábban. Ebben látja feladatát, lehet itt még sikert remélni?  

Ezek nyilvánvalóan a magyarországi kormányzati szándéknak a kérdései. Az elmúlt időszakban a Beneš-dekrétumok és az állampolgárság ügyében is minden egyes alkalommal kifejtettük a véleményünket a mindenkori szlovák partnereinknek; nem élesen és nem provokatív módon, de jeleztük, hogy ez megoldandó feladat maradt.

Az állampolgárság kérdésében ugyan született egy módosítás a jelenlegi parlamentben, de úgy oldották meg, hogy az csak a magyaroknak ne legyen jó. Az emberben ilyenkor felmerül, megvan-e a jóindulat ahhoz, hogy ezt a kérdést rendezzük. Azt ugyan látjuk, hogy a jogszabályi környezet és a gyakorlat nincs összhangban, tehát a kettős állampolgárság a mindennapokban nem okoz problémát, de amikor a törvény Damoklész kardjaként ott lebeg az ember feje felett, és csupán a hatóság jóindulatától függ, hogy annak a betűjét alkalmazza-e vagy sem, nem jó állapot. Ez finom pszichés nyomás, ami nyilván a magyar közösség számára kellemetlen.

Most a korábban jól működő dolgokban is gondok mutatkoznak. A két ország viszonyának a V4-es keret komoly többletet adott, ez olyan erőtér, amire Brüsszelből is ide kellett figyelni. Az orosz–ukrán háború viszont szembe állította az országokat. Bár az őszi kassai V4-es csúcstalálkozó ezt kissé oldotta, de azért egyértelmű, a további jó együttműködés érdekében még érvelni kell a magyar álláspont mellett.

Ha a felméréseket vesszük alapul, diplomatikusan fogalmazva is azt kell, hogy mondjam, a jelenlegi szlovák külpolitikai álláspont nem teljesen tükrözi a szlovák társadalom nézetét. Természetesen, nem kívánom szlovák barátaink hozzáállását bírálni, de a magyar kormány mindig odafigyel arra, hogy stratégiai kérdésekben kikérje az emberek véleményét, és abba az irányba menjen, aminek megvan a társadalmi támogatottsága.

Mi is elítéljük Oroszország agresszióját, és feltétel nélkül támogatjuk Ukrajna szuverenitását. A magyar kormány kész minden segítséget megadni az ukrán embereknek az újjáépítéshez, a humanitárius helyzet megoldásához. A különbség az, hogy Európában talán egyedüliként, mi a kezdetektől azt mondjuk, a háborút meg kell állítani, és a békéről, a pusztítás befejezéséről kell tárgyalni. És ez nem oroszbarát álláspont, ez a leginkább ukránbarát álláspont. Úgy gondolom, a célokban a V4-ek között egység van, az eszközökben van különbség, amik odáig elvezetnek.

Azt valóban tapasztaljuk, hogy ebben a politikum a társadalomtól elszakadt, de a szlovák politikára egyébként is érvényes, hogy nem érti a magyar politikát, az Orbán-kormány stratégiai gondolkodását, szuverenitási küzdelmeit, a jogállamisági vitát. Most ott tartunk, hogy egyedül Robert Fico az, aki ki meri mondani, a brüsszeli eljárás Magyarországgal szemben jogtalan.  

Sokan elmondták már, nem érdemes jobb- és baloldalban, meg liberálisban és konzervatívban gondolkodni, a jelenlegi globalizációs trendek között elsősorban globalista és szuverenista álláspontok különböztethetők meg. 2012 után épp ez derült ki: a szociáldemokrata alapokról induló Smer, Robert Ficóval és Peter Pellegrinivel, és a kereszténydemokrata alapokon nyugvó Fidesz-KDNP pártszövetség az ország szuverenitásának védelmében és a nemzetekre épülő Európának a képviseletében közel került egymáshoz, gyakorlatilag azonos álláspontot képvisel.

Ez egy furcsa paradoxona a mai világnak, hogy azokkal a politikai erőkkel tudjuk magunk jobban megérteni, akikkel elég csúnya küzdelmeket vívtunk a kilencvenes és kétezres években. Érdekes módon, a történelem vihara egy oldalra kezd sodorni minket.

Az orosz–ukrán háború azt is megmutatta, hogy a rossz sztereotípiák, fals értelmezések mélyebb gyökerűek, mint gondoltuk volna. Komoly szinten fogalmazódtak meg félelmek a revizionizmus vádjával. A mostani kormánytagok közül Karel Hirman és Rastislav Káčer nyilatkozott ilyen szellemben, vagy a külügyi tárca korábbi vezetését, Ivan Korčokot és Martin Klust is említhetnénk. Hol kell a munkát elkezdeni, hogy ezen a szinten már a rossz zsigeri reakciók ne működjenek?

Meggyőződésem, nagyon pozitív az a változás, ami az elmúlt tíz évben a magyar–szlovák kapcsolatokban lezajlott. Ennek a lényege, hogy a szlovák társadalmat kell megszólítani, mert a politikai elit jelentős része, néha akár saját önös érdekből is, hajlamos ezeket a jelenségeket felerősíteni, eltúlozni.

Abban a pillanatban érezhető volt a változás, amikor a határok átjárhatóvá váltak és az emberek közötti kommunikáció sűrűbbé vált. A gazdasági logika és a kölcsönös gesztusok meghozták az eredményeket. Természetesen, a népbutítás, ami a kommunista időkben a határ mindkét oldalán, de különösen Csehszlovákiában zajlott, főként a közös történelmünkről, azért az nem múlik el nyomtalanul, ehhez idő kell, de a személyes kontaktusok és a személyes élmények nagyon sokat segítenek.  

Fotó:  Katona Tamás

A politika számára komoly konfliktusforrás a magyar kormány nemzetpolitikája is, gondoljunk csak az oktatási-nevelési támogatásra, avagy a műemléképületek felújítására, ami azért meglehetősen furcsa, hiszen ez a szlovák kormány feladata lenne. Mire számít a jövőben e téren, hogyan lehet megértetni Pozsonyban a magyar kormány nemzetpolitikai szándékát?

Itt is azt érzem, hogy a helyben élő emberek, a helyi önkormányzatok, a regionális együttműködésben részt vevő partnerek sokkal hamarabb megértik, mint a kormány, hogy Magyarország soha nem tett Szlovákiában semmi olyat, ami a szlovák embereknek bármilyen kárt okozott volna. Az oktatási-nevelési támogatással a szlovákiai családokat támogattuk, a templomfelújítással a szlovákiai egyházakat, nemzetiségtől függetlenül, ezek nem csak a magyarokat szolgálják. A műemléképületeknek a megmentésére inkább közös program kellene, mert az ezeréves közös történelmünknek az építészeti öröksége van itt a Felvidéken, és egyikünk sem képes egyedül megoldani. A helyiek örülnek, amikor Késmárkon Thököly-szobrot állítunk, vagy Kassán a Főkonzulátus épületének felújítjuk a Csáky-Dessewffy palotát, és nem érzik úgy, hogy mi ezzel meg akarunk bárkit is rövidíteni. Ezek a beruházások hasznot hajtanak a helyi közösségeknek, a gazdasági támogatásokról már nem is beszélve. Persze, vannak néha politikai érdekek, amelyek azt mondják, ezeket bírálni kell, de a kritikák nem nemzetpolitikai indíttatásúak, hanem a magyar kormány elleni európai kórusba illeszkedő lépések, amikor azt keresik, hogy mit kifogásolhassanak.

Sajnos, szomorú tapasztalás, hogy kormányoktól függetlenül jelen van a magyarellenes retorika…

Nekem az a benyomásom, figyelve a megnyilvánulásokat és a sajtót, hogy ezt már kevésbé lehet magyarellenesnek nevezni, ez a jelenlegi magyar kormány elleni retorika. Azt gondolom, azok a politikusok, akik ebben megnyilatkoznak, nem a magyar közösséget támadják, hanem a magyar kormányt, és nem nemzeti, hanem ideológiai alapon.

Tizenkét éve akkor jött ide, amikor a politikai megosztottság jelentette a mindennapokat a magyar közéletben, nagyon mélyek voltak az árkok. Szintet léptünk, létrejött a Szövetség, az első sikerét is megélte az őszi önkormányzati választásokkor, de a szembenállás, a szétfutó szándékok érezhetőek. Korábban azt mondta, a politikában is ott kell lenni a történéseknél, tervezi-e, hogy az együtt gondolkodásban segítse a pártot?

Most is úgy látom, van ebben a diplomáciának feladata, de természetesen egy magyar nagykövetnek nem az a dolga, hogy közvetítő szerepet vállaljon a Szövetség politikusai között. Egyikünk sem csodálkozik azon, hogy vannak feszültségek. Komoly sérelmeket szenvedett mindkét fél, és ezen nem lehet az egyik pillanatról a másikra túllépni, még akkor sem, ha a szereplők egy része hátrébb lépett az aktív politizálástól. Ezt össze kell csiszolni, aminek nyilván a legfontosabb összetevője, hogy közös sikerekre van szükség.

Esély van rá, hogy végre a vitákat sikerül normális mederbe terelni, és képes lesz a politika egységesen fellépni. Az őszi kiváló választási eredmény ennek volt köszönhető. Az emberek honorálták azt, hogy ha nem is könnyen, de sikerült megállapodni, és egy listára tudtak felkerülni azok, akik korábban lehet, hogy nem is beszéltek egymással. Ha ezt a közösségi élményt a későbbiekben is meg tudja adni a Szövetség a választóknak, a siker nem maradhat el.

Fotó:  Katona Tamás

Az egyértelmű, hogy nehéz időszak vár önre, hiszen bizalmat kell építeni, a rossz beidegződéseket meg lebontani, és ütközőzónaként még itt vagyunk mi, felvidéki magyarok is. Ezek megoldható kihívások?

Véglegesen a feladat soha nem oldható meg, a két nép kapcsolata kicsit olyan, mint a házasság. Minden évben, minden nap meg kell érte dolgozni, hogy a jó kapcsolat, a stabilitás, a barátság, a szerelem megmaradjon. És ez csak úgy érhető el, ha beszélünk egymással, ha együtt vagyunk az élet minden területén. Mi odahaza gyakran mondjuk, és ezt ajánlanám a szlovák barátaink figyelmébe is, hogy a magyar emberek érdekeit csak a magyar kormány fogja képviselni. Vannak szövetségesek, barátok, regionális együttműködési rendszerek, de soha nem szabad elfelejteni, hogy ezekben mindenki a saját maga érdekében cselekszik. Korábban is azt mondtam, hogy Magyarország és a magyar kormány nem azért törekszik a jó magyar–szlovák kapcsolatokra, mert a szlovák nemzet céljait követi.