2022. február 21., 15:18

A magyar miniszterelnök: Mi nem bajkeverők vagyunk, csak megerősödtünk

Szlovéniában tárgyalt Orbán Viktor magyar és Janez Jansa szlován kormányfő.

Egymást erősítve
Janez Jansa és Orbán Viktor
Fotó: MTI

A magyar és a szlovén gazdaságok erősebben jönnek ki a válságból, mint ahogy belementek, és kevés ilyen ország van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szlovéniai Lendván. A kormányfő kollégájával, Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel egyeztetett, a találkozón megállapodást írtak alá a Mura- és a Rábavidék fejlesztéséről.

Közös sajtótájékoztatójukon Orbán Viktor elmondta: a járvány ugyan meggyötörte Magyarországot és Szlovéniát is, de összességében a sikeresen védekező országok közé tartoznak. Kiemelte:

megváltozott a helyzet Európában. Néhány éve még azt gondoltuk, hogy a nyugati gazdaságok nélkül nem működnek a közép-európaiak, és ez talán most még mindig igaz, de kiegészült azzal az igazsággal, hogy a közép-európai gazdaságok nélkül nem működnek többé a nyugat-európaiak."

Úgy értékelte, hogy sokkal egyenrangúbb viszonyok jöttek létre gazdasági erő és egymásrautaltság szempontjából az Európai Unióban, ezért „Magyarország bátrabban áll ki a saját igaza, a saját fölfogása, saját tervei mellett”.

Mi nem bajkeverők vagyunk, csak megerősödtünk, és tudatában vagyunk annak, hogy a mi hangunkat legalább ugyanolyan mértékig meg kell hallgatni Brüsszelben, mint a nyugat-európai országokét"

– mondta. Hangsúlyozta: minél inkább együttműködnek a közép-európai országok, annál erősebb lesz a hangjuk.

A szlovén kormányfő emlékeztetett: 30 év telt el azóta, hogy az első olyan egyezményt aláírta a két ország, amely a határ mindkét oldalán élő kisebbségek védelméről szólt. A mostani megállapodással az elmaradásokat törleszti – tette hozzá. Jelezte: a két ország közötti kereskedelem növekedése tavaly 20 százalékkal volt több az előző évinél,

ami azt jelzi, hogy a határ mindkét oldalán a vállalkozók olyan lehetőségeket fedeztek fel, amelyeket eddig nem használtak ki."

A két kormányfő a Mura- és a Rábavidék fejlesztését előirányzó közös alapról írt alá megállapodást, amely a 2022-től 2026-ig terjedő időszakra évente 5-5 millió eurót biztosít a két, nemzetiségileg vegyesen lakott térség számára. Az alap létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot Janez Jansa és Orbán Viktor tavaly szeptemberben írta alá a szlovéniai Celjében, az 53. Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásár megnyitóján, a régió legnagyobb kereskedelmi és üzleti eseményén, amelynek partnerországa 2021-ben Magyarország volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.