"A járvány nem ér véget addig, amíg mindenhol véget nem ért!" - Budapesten járt a WHO főigazgatója
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására Budapestre látogatott a WHO igazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus. Szijjártó a magyar kormány képviseletében együttműködési megállapodást írt alá a világméretű humanitárius válságok elleni együttműködés előmozdításáról az Egészségügyi Világszervezet igazgatójával.

Szijjártó a sajtótájékoztató elején elmondta, régóta ismeri a WHO főigazgatóját, hiszen Ghebreyesus évekig Etiópia külügyminisztere volt, legutóbbi budapesti látogatása is ilyen minőségében történt. A magyar külügyminiszter megtiszteltetésnek nevezte, hogy a WHO főigazgatója Budapestre jött, hiszen a pandémia kitörése óta Magyarország a harmadik olyan állam, ahol Ghebreyesus hivatalos látogatást tett.
- jegyezte meg a miniszter.
Szijjártó kiemelte, ma még nem lehet tudni, mennyi van előttünk a járványból, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai segíthetnek kezelni a járványt. "Tapasztalati műfaj ez, nem (...) ideológiai vagy geopolitikai" - jelentette ki Szijjártó a járványkezelésről, hozzátéve, világosan látszik, csak az oltás véd meg minket a járványtól. "Negyedik hullám lesz, ez már nem kérdés" - jegyezte meg,
"háromfrontos támadásra kell számítani", egészségügyi, gazdasági és társadalmi területen is kezelni kell majd a kihívásokat.
A jelenleg oltatlanokon múlik a siker, tette hozzá. Ha egy jelentős részük hajlik majd arra, hogy felvegye az oltást, akkor nagyobb nyugalommal várhatjuk a negyedik hullámot. Szijjártó szerint számos nemzetközi szervezet vallott kudarcot vagy követett el hibákat, mert geopolitikai, ideológiai kérdéssé degradálták a járványt. A WHO ezzel szemben életeket akart menteni, mondta Szijjártó. A külügyminiszter kiemelte, a WHO szerepe megnő majd a következő hónapokban, hiszen náluk dolgoznak a világ legjobb járványügyi szakemberei. Velük vitatkoznak a baloldali, ellenzéki politikusok - jegyezte meg.
Magyarország több mint 1,5 millió vakcinát osztott szét más országok között, s a jövőben is nyitottak hasonlóra - hangsúlyozta zárásként a magyar külügyminiszter. A fő kérdés az, tudunk-e világszinten elegendő oltóanyagot gyártani, Szijjártó szerint ez a legfontosabb kérdés.
A külügyminiszter elmondta, Kínában és Oroszországban is tárgyalt arról, hogy a magyar vakcinagyár licenszszerződés alapján Szputnyik és Sinopharm vakcinákat gyárthasson.
"Jó reggelt kívánok!" - kezdte magyarul a WHO főigazgatója, aki barátjának, testvérének nevezte Szijjártót.
Ghebreyesus szerint a vakcinaellátás akadozása és a meglévő oltóanyagok rossz elosztása tette lehetővé, hogy augusztus végén ismét arra várunk, mikor csap le a negyedik hullám a világra. A főigazgató gratulált a magyar kormánynak és a magyar lakosságnak, hiszen, mint mondta, világszinten is kifejezetten alacsony a magyarországi fertőzöttek aránya. Hátradőlni, megpihenni azonban nem szabad. Számtalan országban sikerült visszaszorítani a járványt, de hibáztak azzal, hogy azt hitték, elmúlt a világjárvány.
Az azonban nem ér véget addig, amíg nem ért véget mindenhol!
Ezért annyira fontos, hogy mindenki hozzáférhessen az oltóanyagokhoz. A WHO főigazgatója külön kiemelte Karikó Katalin magyar tudós nevét, nagy hálával tartozunk neki - fogalmazott.
Ghebreyesus elmondta, 5,8 milliárd (a sajtókonferencia egy pontján a WHO elnök már 4,8 milliárd adagot említett) adag vakcinát adtak be világszerte, ezek 75%-át azonban mindössze tíz országban.
Meg kell érteni, nem csak erkölcsi kérdés, hogy mindenhová jusson elég vakcina. Gazdasági és társadalmi kérdés is. Ez mindannyiunk érdekében áll. Minél tovább marad fenn a "vakcinaméltánytalanság", annál több esély van arra, hogy újabb mutációk alakuljanak ki.
Szeptember végére 10, év végére 40, 2022 közepére 70%-os átoltottságot szeretne elérni a WHO.
Folyamatosan frissülünk!
Mikor indulhat a magyar vakcinagyártás?
2022 végén készül el a nemzeti oltóanyaggyár. Külön koronavírus-oltóanyaggyár is lesz majd a központban.
Hogyan növelné az oltási hajlandóságot a kormány?
A saját életünk megmentésénél nincs nagyobb ösztönző - fogalmazott Szijjártó. Az egyén, a családja és az egész társadalom érdeke, hogy felvegyük az oltást. A magyarországi raktárakban 8 millió adag oltóanyagot tárolnak, nincsenek kapacitásproblémák.
Szijjártó véleménye az afganisztáni helyzetről.
Eddig 173 embert sikerült kimenteni Magyarországnak Afganisztánból. Magyarország lojális a szövetségeseihez, de ez a szövetségesekről nem minden esetben mondható el. A Budapestre érkezett gépen voltak olyan emberek, akik osztrák és amerikai kérésre kerültek fel a gépre.
Cserébe Magyarország azt kéri, a repteret biztosító szövetséges katonák ne gátolják, hogy azok a magyar állampolgárok, akiket a magyar hadsereg szeretne hazahozni, bejussanak a repülőtérre.
Számos esetben fordult elő, hogy a kabuli reptér működését felügyelő amerikai katonák miatt nem tudtak bejutni azok, akiket Budapest szeretne hazahozni. Az érvelés Szijjártó szerint elfogadhatatlan, hogy túl nagy a tömeg a reptéren, hiszen ezek az emberek szinte azonnal elhagyják a légikikötőt. Előrelépés van a kérdésben, de egyelőre nem elég rugalmas az együttműködés.
A magyar kontingenst segítő afgán emberek kimentésén folyamatosan dolgoznak, "ők a bajtársaink" - fogalmazott a miniszter.
Lesznek-e új WHO-ajánlások?
Óvatosan kell bánni az általános ajánlásokkal, személyre, országra szabott intézkedéseket kell hozni. Minden ország mérje fel saját adottságait, saját járványhelyzetét, ennek megfelelően hozzanak döntéseket.
- jelentette ki Ghebreyesus. Az afrikai kontinensen 2% körül van az átoltottság, ez nem elfogadható! A WHO igazgató az újságírói kérdésre adott válaszában is kiemelte, mennyire örül annak, hogy Magyarország nagylelkű felajánlásokat tett.
Mi a helyzet a harmadik oltásokkal?
A WHO-elnök láthatóan nem pártolja az ötletet, mert az szerinte nem oldja meg a globális védekezés problémáját. Erősítő oltások helyett az első és második adagokkal történő oltást kell támogatni, a harmadik adagokat pedig eladományozni. Immunhiányos betegek esetében lehet értelme a harmadik oltásnak, egyébként, a fent említett okok miatt, még nem.
A WHO álláspontja, hogy az egyes országok halasszák el a harmadik oltások beadását.
Ghebreyesus még azt is belengette, a WHO moratóriumot rendelne el.