Egyhangúlag, 9 szavazattal döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat emeléséről.
Ilyen magas inflációt még nem jegyeztek fel 1997, az adat kezelésének kezdete óta az euróövezetben.
Októberben 5767 új személyképkocsit adtak el a hazai piacon, ami gyakorlatilag azonos az előző hónap 5797-es eredményével.
A bemutatott reform nem csökkenti le jelentősen, csak elhanyagolhatóan a munka közterheit.
Vannak területek, ahol a nők jobban keresnek mint a férfiak.
A kormány készen áll további 4 százalékkal csökkenteni a munkáltatókat terhelő adókat.
A baj az, hogy könnyű egy rendszert szétverni, de helyette felépíteni egy újat, az már valami mást igényel.
A forint árfolyama történelmi mélypontot ért el kedden az euróval és a svájci frankkal szemben.
A Számvevőszék szerint, a kibocsátási egységek értékesítéséből származó több mint egymilliárd euró passzívan halmozódik az alap számláján, és csak kis részét osztották szét a jogosultaknak.
Matovič szerint az egyéni vállalkozók adóéke valamivel több mint 40 százalékra emelkedne.
Az autóiparban 41,3% (3600 euró és 5100 euró), a gépészetben 40,4%, a szémítástechnikai eszközök gyártásában 39,8% volt a bérkülönbség.
A nagyvállalatok irodáiba a járvány után sem térnek vissza a munkavállalók teljes munkaidőben, részben marad a távmunka.
Az állam nem segít túlzottan nagy erővel.
Míg Pozsonyban és Nagyszombat megyében több betöltetlen állást tartanak nyilván, mint a munkanélkülit, addig Kelet-Szlovákiában még mindig körülbelül kilenc-tíz ember vár egy-egy állásra.
Kevés az új álláskereső.
A világ CO2-kibocsátásának 8 százalékát adja Európa. Ebből Szlovákia 0,8%-os, Magyarország 1,5%-os arányban veszi ki a részét. Tehát elenyésző a világ kibocsátásához képest.
Hatheti mélypontra csökkent a kőolaj világpiaci ára csütörtökön.
A Slavia névre keresztelt szedánt nem lehet majd kapni Európában, ugyanis a Škoda az indiai és kínai piacra szánja azt.
A legkönnyebben a diplomás fiatalok tudnak elhelyezkedni.
Szlovákiának hosszú távú problémája a források lassú lehívása.
A világválság után is Európa egyik leggyorsabban bővülő gazdasága a magyar, beérnek a támogató költségvetési politika, a gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedések eredményei:
Amikor Matovič végtelen történetet csinál egy adóreformból. Hátha mindenki belefárad.
A szlovák gazdaság szerény éves növekedését kizárólag a belföldi kereslet támogatta, a külföldi kereslet visszaesett.