2025. november 14., 12:19

Válts magasabb fokozatra!

Nyolcadik alkalommal találkoztak a felvidéki magyar vállalkozók Dunaszerdahelyen. A MOL Aréna ismét „benépesült” vállalkozókkal, találkozásoknak örülhettek és ötletekkel teli, jövőépítő beszélgetések valósultak meg. November 7-én immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége a Felvidéki Vállalkozói Expót, amely mára nemcsak szakmai kiállítás, hanem a felvidéki magyar gazdasági élet egyik legfontosabb találkozási pontja lett.

Felvidéki Vállalkozói Expo 2025
Gubík László
Fotó: Katona Tamás

Az idei esemény mottója: a Válts magasabb fokozatra! jól kifejezte a szervezők szándékát, hogy a nehézségek közepette is előre kell tekintenünk, közösen kell új szintre emelni a felvidéki magyar vállalkozásokat és ezáltal az egész közösséget.

Az expón idén közel nyolcvan kis- és középvállalkozás mutatta be termékeit és szolgáltatásait, a rendezvény fő védnöke Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt. A programban előadások, kerekasztal-beszélgetések és B2B találkozók váltották egymást. Az irány minden esetben ugyanaz volt, tehát, hogy összekapcsolják a tudást, a tapasztalatot és az embereket.

A megmaradás eszköze

A megnyitóbeszédekben egyértelmű üzenet fogalmazódott meg, mégpedig az, hogy a vállalkozás a magyar megmaradás egyik legerősebb eszköze. Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke szerint a felvidéki magyar vállalkozók nemcsak cégeket építenek, hanem közösségeket is.

Felvidéki Vállalkozói Expo 2025
Iván Tamás
Fotó:  Katona Tamás
A vállalkozói lét nemcsak üzlet, hanem felelősség a családjainkért, a munkatársainkért és a közösségünkért. A helyi gazdaság, az identitás és a közösségi összetartás alapját azok az emberek jelentik, akik nap mint nap dolgoznak, kockáztatnak és építenek

– hangsúlyozta, majd bejelentette, hogy 2025 augusztusától a szövetség koordinálja a Felvidéki Falugazdász Hálózat működését, ami új lehetőségeket nyit a mezőgazdasági vállalkozások számára is.

Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma erősödéséről beszélt, egyúttal bejelentette a mentorprogram harmadik évadát, amely 2026 januárjától indul.

 Az erős vállalkozó erős közösséget épít, az erős közösség pedig erős nemzetet

– fogalmazott a nemzetpolitikai államtitkár.

Felvidéki Vállalkozói Expo 2025
Nacsa Lőrinc
Fotó:  Katona Tamás

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a hit és az összetartás fontosságát emelte ki.

Ha nagyobb a kihívás, a magyar vállalkozó felnő hozzá. Amíg van hitünk, erőnk és összetartásunk, addig nyerők vagyunk.
Felvidéki Vállalkozói Expo 2025
Jakab István
Fotó:  Katona Tamás

Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke szerint az expo nem csupán gazdasági esemény, hanem a vállalkozó szellemű emberek ünnepe.

A teremtő erő a számbeli kisebbségi sorsban különösen fontos. Nekünk nemcsak megőrizni, hanem építeni kell, mégpedig közösséget, gazdaságot, jövőt

– mondta a magyar párt elnöke.

Ha otthon jó…

A nap szakmai előadásai és programjai is a mottó köré szerveződtek. Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója a munka, a család és a lelki egyensúly kapcsolatáról beszélt.

Ha otthon jó, akkor mindenhol jó. Ha a vállalkozó képes otthon rendet tartani, akkor a cége is stabil lesz

– fogalmazott.

Felvidéki Vállalkozói Expo 2025
Bedő Imre
Fotó:  Katona Tamás

Wolf Gábor, a Marketing Commando alapítója a kisvállalkozói marketingről tartott inspiráló előadást, rámutatva, hogy már nem elég jó terméket készíteni, érzelmeket is kell adni a vásárlóknak. Az emberek nem terméket, hanem „történetet” vesznek.

A kiállítók között a felvidéki gazdaság szinte minden szegmense képviseltette magát, a kézművesektől az innovatív technológiai vállalkozásokig, agrárszereplőktől a szolgáltató cégekig. Sokan arról számoltak be, hogy az expo nemcsak kapcsolatokat, hanem új lendületet, megerősítést is adott számukra.

A helyszínen megszólított vállalkozók egybehangzóan arról beszéltek, hogy az elmúlt évek komoly kihívásokat hoztak számukra. A járvány, az infláció, a növekvő adóterhek és a kormány konszolidációs intézkedései sokuk működését megnehezítették. Többen fogalmaztak úgy, hogy minden év újabb próbatétel, mégis töretlenül hisznek abban, amit csinálnak. Mert valamennyiük számára a vállalkozás, a vállalkozói létforma nemcsak megélhetés, hanem hivatás, a vállalkozásukban benne van a hitük, a családjuk, az egész életük.

A nehézségek ellenére is érződik, hogy a felvidéki magyar vállalkozói közösség nem panaszkodni, hanem túlélni és fejlődni akar.

Felvidéki Vállalkozói Expo 2025
Terefere
Fotó:  Katona Tamás

Az expón a szolgáltató szektor képviselői közül Sebestyén Kitti, egy dunaszerdahelyi ingatlaniroda, az Emme reality vezetője is jelen volt, aki szerint a piac az elmúlt időszak hullámzásai ellenére is élénk.

– A nyár mindig kicsit csendesebb, de az őszi hónapokban újra megmozdult a piac, most rengeteg megkeresésünk van – mondta. Tapasztalatai szerint továbbra is a lakások és családi házak a legkeresettebbek, a vevők körében pedig két csoport különösen aktív, a fiatalok és az újrakezdők, illetve azok az idősebbek, akik nagyobb házból költöznének kisebbe, hogy könnyebben fenntartható otthont találjanak. Az árakat, ahogy mondja, minden gazdasági változás megmozgatja, ezért folyamatos alkalmazkodásra van szükség.

– A jövő évre egy enyhe árcsökkenést várunk az ingatlanpiacon – tette hozzá. A vásárlók pénzügyi felkészültsége is fontos tényező. Kitti szerint a vásárlásba úgy érdemes belevágni, ha saját tőkénk is van, hiszen a hitelügyintézés időigényes, és a körülmények is gyorsan változnak. A kihívások ellenére ő is úgy látja, hogy a hit és a rugalmasság most a legfontosabb.

– Vannak nehezebb évek, de aki hisz abban, amit csinál, és hajlandó alkalmazkodni, az mindig talál lehetőséget. Az ingatlanpiac is ilyen, néha lelassul, aztán újra lendületet kap.

Felvidéki Vállalkozói Expo 2025
Termékek
Fotó:  Katona Tamás
A felvidéki magyar vállalkozó a jég hátán is megél. Ám ami ennél is fontosabb, hogy azt látom, ma már megtanultunk együtt dolgozni, egymást segíteni. Bízom benne, hogy ebben a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének is szerepe van

– mondta zárásképpen lapunknak Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke.

A 8. Felvidéki Vállalkozói Expo nemcsak kiállítás volt, hanem tükör is, mert megmutatta, hogy van még erő, hit és közösség ebben a térségben. Ha ugyanis a gazdaságunk stabil, a közösségünk is az lesz.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/46. számában.

 

Megosztás
Címkék