2024. június 4., 11:28

Történelmi minimumon a munkanélküliek aránya

A munkanélküliek száma 2024 első negyedévében tovább csökkent, Szlovákiában jelenleg 154 700 állás nélküli személyt tartanak számon. 

munkaügyi hivatal
Fotó: TASR

A munkanélküliség az ország hét kerületében csökkent, kivételt ezalól csupán a Pozsonyi kerület képez.

A Statisztikai Hivatal adatai szerint történelmi minimumon van az állás nélküliek aránya, 30 év alatt mindössze 2019 negyedik negyedévében, és 2023 negyedik negyedévében volt ilyen alacsony a munkanélküliek aránya.

A 154 700 személyből 102 000 volt olyan (66%), akik már több mint 12 hónapja nem rendelkeznek állással, évközi viszonylatban azonban az ő számuk is 5500-al csökkent. A rövid ideje munka nélkül lévő személyek száma a tavalyi évhez képest 15%-kal esett vissza.  

Munkanélküliség az egyes kerületekben

Az évközi viszonylatban vett legjelentősebb csökkenést a Zsolnai kerületből jelentették, itt 18,1%-kal csökkent a munkanélküliek aránya, míg az abszolút legmagasabb csökkenést a Besztercebányai kerületben (3900 személy) jegyezték fel.

Jelenleg a Trencséni az egyetlen kerület, ahol továbbra is 10 000 felett van a munkanélküliek száma.

A tavalyi évhez képest Szlovákia hét kerületében is csökkenést jegyeztek fel ezen a téren, egyetlen kivétel a Pozsonyi kerület, ahol a tavalyival szinte teljesen megegyező adatokat mértek. 

A legjelentősebb pozitív változás a Besztercebányai kerületben ment végbe, itt a munkanélküliség 1,2 százalékponttal csökkent, jelenleg 7,5%-on áll.

Az ország öt kerületében is 4% alá kúszott a munkanélküliek aránya, kivételt képez ezalól a már említett Besztercebányain kívül a Kassai (9,6%) és az Eperjesi kerület (10,6%). Az utóbbi két keleti régióban már huzamosabb ideje a legmagasabb a munkanélküliek aránya. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.