Szövetség: Miért fontosabb a kormánynak a külföldi imázsépítés, mint az emberek megsegítése?
Az emberek koalíciós viszályok helyett hatékony inflációellenes intézkedéseket várnak - hangzott el a Szövetség pénteki sajtótájékoztatóján.

Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke elmondta, a kormány a válságkezelő lépéseket átgondolatlanul, egyeztetés nélkül hozza meg. Az embereknek stabilitásra, kiszámítható környezetre lenne szüksége, ehelyett a kormány energiáit a koalíciós viták viszik el, ezzel pedig csak tovább fokozzák a pandémia utóhatásai és az ukrajnai háború miatt egyre mélyülő válságot.
- emelte ki a pártelnök.
Forró hangsúlyozta, a kormány inflációellenes csomagja az út szélén hagyja a nyugdíjasokat, a gyermektelen családokat, az egyedül élőket. A segítség nagy része ráadásul csak a jövő évben érkezik meg. Gyors és hatékony intézkedésekre lenne szükség - Forró arra szólította fel a kormányt, ne menjenek szabadságra.
A Szövetség elnöke aláhúzta, a lakáshitelek emelkedése is súlyos probléma elé állítja az embereket. Ezzel is foglalkoznia kellene a kormánynak.
Ahhoz, hogy az infláció csökkenjen, békét kell teremteni a szomszédban. Forró az ukrajnai háború kapcsán elmondta, itt az ideje, hogy a tábornokokat a diplomaták váltsák fel.
Farkas Iván, gazdasági szakpolitikus, a Szövetség Nyitra megyei frakcióvezetője hangsúlyozta, a szomszédos országokban hatékony inflációellenes intézkedéseket hoztak, Szlovákiában ezzel szemben tovább nehezítik az önkormányzatok helyzetét.
Farkas aláhúzta, a kormány miközben valóban segít a gyermekes családokon, figyelmen kívül hagyja, ennek milyen ára van.
Mindez oda vezet, hogy a kisebb és a közepes települések az idei évben már legfeljebb az intézmények működtetését tudják kigazdálkodni, fejlesztésekben már nem gondolkodhatnak, hiszen az energiaárak nagy ütemben emelkednek. Farkas hozzátette, támogatják a közalkalmazottak béremelését, de ehhez a kormánynak külön forrásokat kellene biztosítani, egyébként megoldhatatlan helyzetbe hozzák az önkormányzatokat.
Farkas kiemelte, a központi költségvetés az infláció következtében többletbevételekhez jut, volna forrás a települési önkormányzatoknak juttatott kompenzációra.
A szakpolitikus hozzátette, a gyermekes családokon túl más társadalmi csoportokat is hatékonyan kellene megsegíteni, erre a szomszédos országokban már történtek lépések.