Szakadék szélén a Volkswagen
A közelmúltban már foglalkoztunk a német óriáscégen belül uralkodó krízishelyzettel, azóta viszont nemhogy javult volna, sokkal inkább súlyosbodott a szituáció.

Még szeptember elején számoltunk be arról, hogy a Volkswagen Németországban több üzemét bezárta, illetve szerte a világon hasonló lépésekre készül. Ekkor még úgy tűnt, a szlovákiai és magyarországi üzemeket nem érinti a krízishelyzet, a helyzet azonban kezd olyan súlyos lenni, hogy teljes biztonsággal már ezt sem lehet kizárni.
A Volkswagen vezetése drasztikus lépesekre szánta el magát, amellett, hogy több németországi üzemét bezárta, több tízezer munkahelyet is megszüntetett. Amennyiben ez még nem lenne elég, a megmaradó bérének tíz százalékos csökkentését tervezik.
A megszorítások ezzel azonban nem fejeződnek be, 2025-től a bérek kétéves befagyasztását tervezik, emellett pedig a havi 167 eurós prémiumot, illetve más juttatásokat is megvonnak az alkalmazottaktól.
A megszorításokkal és a kialakult krízishelyzettel kapcsolatban a Volkswagen személygépkocsik vezérigazgatója, Thomas Schäfer is megszólalt.
- fogalmazott Schäfer.
Igen ám, viszont a bezárások már nem csupán a németországi gyártóegységeket érintik, a vállalat nemrégiben jelentette be, hogy jövő év február 28-án bezárják a tulajdonukban lévő brüsszeli Audi autógyárat. A döntést a Volkswagen-csoporton belüli válsággal, valamint a gyenge eladásokal indokolták, egyúttal azonban hozzátették, hogy februárig nem nem várhatóak elbocsátások, illetve ha sikerül új tulajdonost szerezni, a régi kerékvágásban folytatódhat tovább a gyártás.
A válság nagy részben a kínaiak előretörésével magyarázható. Arról van szó ugyanis, hogy az autógyár legfőbb piacán Kínában jelentősen visszaestek az eladások. Minek tudható ez be?
Nem sok jóval kecsegtet a jövő a német autógyár számára, a szakértők, valamint a cég vezetői szerint egyaránt további bezárások és elbocsátások várhatóak, a bércsökkentésekről pedig már nem is beszélve.