2020. november 13., 08:28

Nyáron autószállító vonatok közlekedhetnek Horvátországba. Kérdés, lesz-e értelmük...

A nyáron autószállító vonatok közlekedhetnének Horvátországba, Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedési miniszter ennek megvalósításáról kért tájékoztatást az állami Szlovák Vasúttársaságtól (ZSSK).

Fotó: TASR/AP

Doležal szerint Zágrábba, Zadarba és Splitbe közlekedhetnének ilyen vonatok, de csak a turistaszezonban, egész évben nem lenne kifizetődő fenntartani ilyen járatokat.

A hazai vasúti közlekedéssel kapcsolatban Doležal elismeri, hogy főleg az infrastruktúra terén súlyos a helyzet.

„A huzamosan alulfinanszírozott pályakarbantartásnak most fizetjük meg az árát az átmeneti és tartós sebességkorlátozások formájában” - mondta.

Szavai szerint a közlekedési tárca feladata lesz az új felújítási stratégiai terv kidolgozása, továbbá a folyamatos fejlesztés. Ehhez kulcsfontosságú lesz az állami költségvetésről szóló szavazás, továbbá az, hogy az európai uniós újjáépítési alapból milyen befektetésekre lehet majd támogatásokat lehívni ezen a területen. Azt is kijelentette, a minisztérium nem feledkezett meg a vasúti szárnyvonalakról és a regionális közlekedésről, de ezeknek a szakaszoknak az átfogó felújítására most nincs pénz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.