Mit jelent a januári nyugdíjemelés?
A jövő év elején ismét emelkednek a nyugdíjak, ezúttal 3,7 százalékkal. Az emelés már szinte rutinszerű: a Szociális Biztosító kiküldi a hivatalos értesítést, az emberek rápillantanak, és nagyjából ennyiben is marad, hiszen a növekedés lényegében csak a pénzromlást követi.
Mégis érdemes most egy kicsit megállni ennél a számnál, mert valójában sokkal többet mond el rólunk, az ország állapotáról, és arról is, milyen irányba tart a szlovák gazdaság.
A 3,7 százalék nem politikai döntés eredménye, hanem a nyugdíjas infláció lenyomata. Ez az az index, amely nem a hipermarket akciós újságját, hanem az idősek tényleges fogyasztási szokásait követi: mennyibe kerül a gyógyszer, a tej, a kenyér, a villany, a fűtés. És ez a vásárlói kosár – szerencsére vagy szerencsétlenségre – az elmúlt évben relatíve visszafogottan drágult.
A mindennapi élet már kevésbé. Az átlagnyugdíj alatt ugyanis jóval többen vannak, mint fölötte, az ezereurós havi juttatás pedig inkább kivételes, mint gyakori, de ezt pontosan tudják e sorok olvasói is.
A nyugdíjas ember nem indexekkel jár vásárolni, hanem a pénztárcájával. És az elmúlt két év tapasztalatai azt mutatják, hogy bár az infláció nem olyan mértékű, mint az orosz–ukrán háború kitörése utáni első évben, a költségek összhatása még mindig nagyot markol a családi kasszából.
A gyógyszerek ára nem lett olcsóbb, a karbantartási költségek sem, a szolgáltatások drágulása pedig – aminek jóformán semmi köze a nyugdíjas kosárhoz – sokak életét befolyásolja. Ezen a téren pedig jövőre egyértelmű költségnövekedés várható, hiszen a konszolidáció leginkább a kisvállalkozók árait fogja felnyomni.
A rezsi kérdése ráadásul ott lebeg mindannyiunk feje fölött, mint egy felhő, amelyből sosem tudni, mikor szakad a nyakunkba a hideg eső. Jelenleg azért ilyen visszafogott a nyugdíjas infláció, mert az energiaárak emelkedését az állam komoly pénzekkel tompítja. Ha ez a pajzs akár csak részben is lekerül, a mostani nyugdíjemelést egyetlen számlaciklus alatt el tudja tüntetni a tűzhely, a kazán vagy a villanyóra. A költségvetés helyzete pedig, hogy udvariasan fogalmazzak, nem bővelkedik tartalékokban.
Miközben tehát papíron minden rendben, a háttérben ott a kérdés: mennyire tartható fenn ez a rendszer egy olyan gazdaság mellett, amely egyre nehezebben veszi a levegőt? Szlovákia gazdasági teljesítménye az elmúlt években lassuló pályára állt. Kisebb a növekedés, mint a régió más részein, az államkassza tartós hiányt görget maga előtt, a demográfia pedig könyörtelen: egyre kevesebben vagyunk aktív dolgozók, és egyre többen vagyunk a nyugdíj felé közeledők.
És akkor ott van a 2026-os reform egyik legfontosabb eleme, amely valóban előremutató. Végre rendezik azoknak a helyzetét, akik gyermekeket neveltek, és emiatt kiestek a munkából. Ez elsősorban a nőket érinti, és nem is kis számban: nagyjából 440 ezer ember nyugdíját számolják át úgy, mintha a gyermeknevelés időszaka alatt is dolgoztak volna. Ez nemcsak pénzügyi, hanem erkölcsi ügy is: nagy késéssel ugyan, de elismeri a rendszer, hogy a gyermeknevelés nem „kiesés a munkából”, hanem társadalmi befektetés. Kis túlzással azt is mondhatnánk, a Milan Krajniak által bevezetett, majd a jelenlegi kormány által megszüntetett szülői nyugdíj újragondolása, persze kisebb költségvetési igénnyel.
A nyugdíjrendszer alapvető természete, hogy nem előre, hanem hátra fizetünk bele. A napjainkban dolgozók tartják el a mai nyugdíjasokat. Ha a dolgozó kevesebb, a nyugdíjas pedig több, a rendszer egy ponton eléri a teljesítőképessége határát. Nem egyik napról a másikra, de fokozatosan. És Szlovákia ma pontosan ebbe az irányba tart.
A 3,7 százalékos emelés önmagában tehát nem a stabilitás bizonyítéka, hanem annak a jele, hogy a rendszer még működik – de egyre szűkebb margókkal. A gazdaság jelenlegi állapota mellett ez már nem csupán szociális, hanem makrogazdasági kérdéssé válik. Az elmúlt években a költségvetés egyensúlya látványosan romlott, a beruházások szintje alacsony, a termelékenység pedig nem nő elég gyorsan ahhoz, hogy tartósan fedezze az állami újraelosztás egyre drágább tételeit. A nyugdíjak ebből a szempontból csupán a jéghegy csúcsa.
Ha szakmai szemmel nézzük, a mostani nyugdíjemelés inkább csak szükséges minimális korrekció, amit a jogszabályok tesznek kötelezővé, szó sincs tehát nagyvonalú segítségről. A cél továbbra is ugyanaz: megakadályozni, hogy az infláció „megegye” a nyugdíjat. A rendszer pontosan ezt teszi – sem kevesebbet, sem többet.
Mégis, ebben az egyszerű lépésben benne van a teljes szlovák gazdaság helyzete: küzd a külső hatásokkal, próbálja tartani az egyensúlyt, közben pedig egyre nagyobb teherként nehezednek rá a szerkezeti gyengeségek és a demográfiai nyomás. A nyugdíjak évi 12 milliárd euró körüli tétel és ehhez jönnek még az energiaár-támogatások. Egy ponton túl az államnak döntenie kell, vagyis, igazából a választópolgároknak kell megüzenniük a kormánynak, melyik támogatást tartja meg, és melyikből enged.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/47. számában.
