2020. március 22., 08:18

Költségvetési Tanács becslése – a koronavírus miatt a hiány akár hat százalékot is elérhet

A világjárvány összhatása a szlovák gazdaságra, a sokk nagyságától és a karantén intézkedések időtartamától fog függni. A Költségvetési Felelősség Tanácsának becslései alapján, az új koronavírus-járvány szlovákiai államháztartási hiányra gyakorolt hatása a bruttó hazai termék (GDP) két százalékától a GDP hat százalékáig terjedhet. Ezt a Költségvetési Tanács (RRZ) számszerűsítette dokumentumának első változatában, amelyet rendszeresen frissíteni kíván.

Fotó: TASR

Az RRZ azonban leszögezte, hogy a világjárvány gazdasági összhatása a sokk nagyságától és a karantén intézkedések időtartamától fog függeni, nem csak Szlovákiában, hanem Európában is. Ez azonban csak egy lehetséges fejlemény, amely bekövetkezhet, nem pedig az RRZ prognózisa.

Tekintettel a gyorsan változó helyzetre, ez egy olyan tanulmány, amelyet a Költségvetési Tanács frissíteni fog, attól függően, hogy rendelkezésre állnak-e új információk a gazdasági fejleményekről, rendelkezésre állnak-e adminisztratív adatok az e fejleményekkel kapcsolatos költségekről, illetve a kormány intézkedései alapján.

Különböző forgatókönyvek

Első forgatókönyve szerint az RRZ ebben az évben a reál-GDP 1,3 százalékos csökkenésével számol az előző évihez képest.

A másik két forgatókönyv  Szlovákia exportra termelő vállalatainak 10–25%-os veszteségét feltételezi, ami nagyjából megegyezik az idén várható kivitel két-négy hónapos kiesésével.

Ez a GDP 5% -os, illetve a harmadik forgatókönyv szerint 10% -os csökkenését jelentené.

A Költségvetési Tanács emlékeztet arra, hogy 2009-ben válság évében a szlovák export körülbelül 15% -kal esett vissza.

Mindkét forgatókönyv szerint az RRZ néhány várható jövedelemcsökkenést vár munkavállalóknál, nem számít viszont a munkanélküliség jelentős növekedésére. Az is várható, hogy a beruházások tovább csökkennek, és a hosszú távú fogyasztással kapcsolatos döntéseket elhalasztják.

"A forgatókönyvek feltételezik, hogy Szlovákia a világ különböző részein fekvő üzleti partnereinél a világjárvány különbözően fog alakulni. Ugyanakkor nem feltételeznek a Kínáétől rosszabb pandémiás fejleményeket, hanem az ellátási láncok lassabb megújulását az egész világon" - figyelmeztet az RRZ.

A helyzet egyenetlen alakulása növeli a bizonytalanságot

A Költségvetési Tanács szerint az európai országokban a helyzet egyenetlen alakulása növeli a bizonytalanságot abban, hogy milyen további negatív gazdasági következményekkel járó fejleményekkel számoljunk.

Az RRZ forgatókönyvekben az államháztartási egyenlegre gyakorolt általános negatív hatás 1,9 milliárd eurótól 5,2 milliárd euróig terjed, amely a GDP 2–6% -a.

A koronavírus negatív hatást gyakorolhat az adóbevételekre is, az első forgatókönyv 875,4 millió euró a harmadik forgatókönyv 3,2 milliárd euró kiesést jelenthet.

Ezenkívül a Költségvetési Tanács magasabb kiadásokat vár el az orvosi segédeszközök beszerzésénél, illetve a megelőző intézkedések finanszírozásánál. A járulékos kiadások fedezésére,  források kellenek a repüléshez, a diplomáciai, védelmi és belügyminisztériumok, az egyes kórházak vagy az önkormányzatok intézkedéseihez.

A kiadások emelkedhetnek az orvosi kezelések és a munkaképtelenségi ellátások (PN) növekedése miatt. "Ennek az ellátásnak a 50 százalékos kihasználásával (89 ezer ember), egy hónapos karantén időszakban a Szociális Biztosító kiadásai 39 millió euróval növekednének” – számszerűsítette az RRZ.

Bevételkiesések

A Költségvetési Tanácsból megvizsgálta az egyéb intézkedések elfogadásának eredő esetleges bevételkieséseket is.

Például a bankok hiteltörlesztésének elhalasztására irányuló tárgyalások negatívan hatna a banki különadó 226 millió eurós bevételére. Az adóveszteség leírásának kiigazítása 145 millió eurót igényelne, a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási kifizetések három hónapos teljes törlése 83 millió eurós negatív hatást gyakorolna. A munkavállalók fizetésének mentesítése a szociális és egészségügyi járulékoktól havi 81 millió eurós bevételt érint.

A gazdaság támogatása szempontjából helyénvaló lenne, ha az intézkedéseket gyorsan hoznák meg, egy előre meghatározott határidővel, és ezek a gazdaság érintett területeit céloznák meg.

- javasolja az RRZ, mondván, hogy minden intézkedést a felelősségteljes gazdálkodási szabályokkal összhangban kell meghozni.

Tekintettel e járvány várhatóan jelentős hatására a gazdaságra és az államháztartásra, szükségesnek tartjuk, hogy a kormány felülvizsgálja vagy módosítsa a költségvetési prioritásokat, hogy azok tükrözzék a jelenlegi helyzetből fakadó szükségleteket

- tette hozzá a Költségvetési Tanács.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.