Kevesebb ünnep – felszínes megoldás
Végéhez közeledik a tanév, jön a nyári szünet, amelynek idén hosszú évek, sőt évtizedek után a szeptember elsejei tanévnyitó vet véget, ami hétfőre esik, s immáron nem lesz munkaszüneti nap. A gazdasági konszolidáció érdekében további ünnepek válhatnak munkanappá, mert állítólag más országokhoz képest Szlovákiában túl sok a munkaszüneti nap. Lássuk, mit mutatnak a valós számok.
A Fico-kormány gazdasági intézkedései nagy vitákat váltottak ki, így nem meglepő, hogy megoldásként az is szóba került, hogy az európai összehasonlításban jócskán az átlagot meghaladó munkaszüneti napok számát csökkenteni kell. A szeptember elseje már tavaly is munkanap volt, de mivel vasárnapra esett, így csak a hétvégén dolgozók vették észre a változást. Idén viszont már az iskolások is ezen a napon kezdik a tanévet.
Szlovákia az összesen 14 hivatalos ünnepnappal (állami és munkaszüneti napokkal) az Európai Unió élmezőnyébe tartozik. Ezeken kívül léteznek még az ún. emléknapok is – szám szerint 21.
A kérdés az, hogy mit jelent mindez a gazdaság szempontjából? Az évi 250 körüli munkanapból kieső 14 nap azt jelenti, hogy a munkaerő nagyjából 6 százalékkal kevesebb időt tölt munkával, legalábbis az alkalmazottak esetében. Ez nemcsak a GDP-re, hanem a bérszintre is hatással van, hiszen a munkáltató nem a naptár, hanem a teljesítmény szerint fizet.
A munkaszüneti nap költséggel jár, ugyanakkor a termeléskiesés nem pótolja önmagát. A felvetés persze sokaknak tűnhet túl kapitalistának, de akarjuk vagy sem, a piacgazdaság így működik immár három és fél évtizede nálunk is.
A szolgáltató szektor – éttermek, benzinkutak, szállodák – akár profitálhatnak is egy-egy szabadnapból, de a nagy többség, különösen az ipar és a logisztikai cégek egyszerűen veszteséget könyvelnek el a munkaszüneti napokon. Ráadásul azokon a helyeken, ahol dolgozni „kell”, ott ünnepnapi pótlékot kell fizetni, ami 100 százalékos bérkiegészítést jelent. A folyamatosan működő gyárakban úgy kalkulálnak, hogy az ünnepnap nemcsak megállás, hanem drágulás is.
Ami a szomszédokat illeti: Ausztria 13, Magyarország 12, Csehország 13, Lengyelország szintén 13 ünnepnappal számol, ami munkaszüneti nap egyben.
A konszolidáció részeként eltörölhetnek egy állami és egy egyházi ünnepnapot, jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök, ezzel ugyanis ki lehetne váltani a tranzakciós adó jelentette bevételt, vagy annak egy részét. A tranzakciós adó bevezetése elengedhetetlen volt, tette hozzá, hiszen 700 millió eurót hozhat az állami költségvetésbe, a közpénzügyek egyensúlyba hozása érdekében.
– mondta Fico. Ezek között szerepelt a munkaszüneti napok számának a csökkentése. „Nálunk az egyik legmagasabb az állami ünnepek száma a világon. Ha jól számoltam, 14 ilyen napunk van – akkor beszéljünk erről.
– zárta gondolatait Fico.
Néhány nappal a miniszterelnök bejelentése után az is kiderült, az első munkaszüneti nap, amely áldozatul esik, november 17-e, a szabadságért és demokráciáért folytatott harc emléknapja, egyben munkaszüneti nap lesz, előreláthatóan csak ideiglenesen. Ezen persze semmi meglepő nincs, hiszen évekkel ezelőtt Robert Fico azt mondta, ő bizony észre sem vette, hogy 1989. november 17-én történt valami, ami elindította a rendszer megváltoztatását. A másik eltörlendő munkaszüneti nap valamelyik egyházi ünnep lenne, erről azonban előbb a Vatikánnal kell tárgyalni.
Minden eltörölt szabadnap 150 millió eurót hozna a költségvetésbe. Vonzó szám egy olyan évben, amikor a kormány a felelőtlen költekezés miatti lyukakat próbálja befoltozni. De ha ennyire egyszerű lenne a megoldás, akkor talán logikus lenne a következő lépés is: szüntessük meg az éjszakát, mert akkor nem termel senki… Komolyra fordítva, a probléma nem a számokkal van, hanem azzal, hogy mit tartunk fontosnak. Egy ország nem attól fejlődik, hogy mennyit dolgozik, hanem hogy miért és miként dolgozik. És ha a munkánk mögül eltűnik a közös ünnep, az emlékezés, az önreflexió – akkor tényleg csak órabérekben fogunk gondolkodni. Ráadásul Szlovákia épp azzal büszkélkedett eddig, hogy a kelet-európai országok között viszonylag emberközpontú munkakultúrát képvisel. Ha most azt üzenjük, hogy a szabadnap luxus, amit az állam kegyként ad, akkor lassan nemcsak a gazdaságban, hanem a társadalomban is újrarajzolódnak a határok.
Nem kérdés, hogy a pénzügyi konszolidáció fontos. Nem kérdés, hogy a korábbi kormányok felelőtlen költekezése nyomokat hagyott. De az sem kérdés, hogy az állam ereje nemcsak abban mérhető, hogy mit von el, hanem abban is, hogy mit tart meg.
Maradnak-e a hosszú távú, átfogó tervek helyett a felszínes megoldások, ahogy a baloldal és a progresszívek vitája, amely ugyan mindkét félnek stabil szavazóbázist biztosít, de a lakosságnak keveset ad.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/23. számában.
