Jó hír: hamarabb lábalhat ki Európa a gazdasági válságból
Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése szerint a koronavírus-járvány szorításában működő európai gazdaság készen áll a helyreállásra, a rendkívüli intézkedések feloldását követően mind az euróövezet, mind az Európai Unió (EU) egészének gazdasága várhatóan hamarabb éri el a válság előtti szintet, mint amire a 2020-as őszi gazdasági előrejelzés számított.

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta:
az előrejelzés szerint az euróövezet gazdasága 2021-ben és 2022-ben egyaránt 3,8 százalékkal, az EU gazdasága 2021-ben 3,7 százalékkal, 2022-ben pedig 3,9 százalékkal fog növekedni.
Az Európai Bizottság is a múlt év harmadik negyedévében erőteljes növekedés tapasztalt. A világjárvány második hulláma utáni korlátozó intézkedések következtében a gazdasági aktivitás a negyedik negyedévben ismét visszaesett.
Mivel a járvány nem enyhült, az EU és az euróövezet gazdasági eredménye várhatóan 2021 első negyedévében csökken, tavasszal kaphat erőre, nyáron pedig lendületet vesz az oltási programok előrehaladásának és a korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának köszönhetően. Látványosabb növekedés az év második felétől várható.
A jelentés kiemelte, a világjárvány gazdasági hatása továbbra sem egyenletes az egyes tagállamokban, és a fellendülés sebessége is várhatóan jelentősen eltér majd.
Az Európai Bizottság téli időközi gazdasági előrejelzése szerint
2020-ban 5,3 százalékkal csökkent a magyar bruttó hazai termék (GDP), míg a tavaly novemberi prognózis 6,3 százalékos visszaesést jósolt.
Az ipari, különösen az építőipari, valamint a kiskereskedelemi értékesítés, a koronavírus-járvány okozta lezárások ellenére, továbbra is erős maradt tavaly októberben és novemberben. Azonban a járvány második hulláma megszakította a viszonylagos fellendülést, így a GDP valamelyest csökkent a tavalyi negyedik negyedévben. A jelentés szerint az enyhítések bevezetése, a gazdasági tevékenység gyors fellendülését eredményezheti 2021 közepétől.
A bizottság elemzése a GDP 4 százalékos növekedését vetíti előre az idei évre, ez az érték nem változott a tavaly novemberi előrejelzésekhez képest. A jövő évre azonban, 5 százalékos bővülést jósol a testület, ami 0,5 százalékponttal több, mint az őszi prognózisban közölt adatok.
Az Európai Bizottság téli időközi gazdasági előrejelzése szerint
2020-ban 5,9 százalékkal csökkent a szlovák bruttó hazai termék (GDP) 2019-hez képest.
A harmadik negyedévben érzékelhető volt egy visszaerősödés, de a járvány harmadik hulláma tompította ezt.
Az oltások, és a fokozatos enyhítések következtében azt várja az EB, hogy
Szlovákia gazdasága az év második felében elérheti a 4%-os bővülést. A prognózis szerint a 2019-es gazdasági teljesítményt csak 2022 végén tudnánk újra elérni, mivel 2022-re már a gazdaság 5,4%-os bővülését vetítik előre.
Ez az egyik legmagasabb növekedési érték a tagországok között.
A Bizottság kiemelte a szlovák ipar válságállóságát, ami meghatározza egyben a szlovák exportot is. A javuló külföldi kereslet pedig tovább segítheti az export bővülését. Persze ez növeli majd a behozatal bővülését is, hiszen a hazai ipari teljesítmény erőteljesen kapcsolódik a külföldi alkatrészek, félkész termékek behozatalára.
A Bizottság felhívta a figyelmet, hogy az előrejelzése nem számolt egyelőre a gazdaságmentő csomag hatásával.