2022. március 12., 11:02

Hetente tíz euróval drágábban vásárolunk, mint tavaly

Meddig emelkednek még az élelmiszerárak Szlovákiában? Vajon tényleg csak a piaci helyzet javulására kell várnunk, esetleg takarékoskodnunk, vagy volna lehetősége a szlovák kormánynak is lépnie? A hétvégén vásárolni mentünk, hogy a statisztikák mögötti valós drágulásnak nézzünk utána.

élelmiszerek
Fotó: Rajkovics Péter

Szombat reggel. Dunaszerdahelyen a legtöbb üzletlánc hét órakor nyit ezen a napon, de a Tesco a kisebb élelmiszerboltokhoz hasonlóan már hat órától nyitva van, úgy, ahogy a többi napon.  Én hét órakor kezdem a vásárlást, amikor a helyiek és a környék lakosságának jelentős része elindul a nagybevásárlásra, ami aztán a parkolóban az átlagosnál is több autó számában is megmutatkozik.

Változásokkal teli 2022

Az év elejétől nemcsak a drágulást kellett megszoknunk, hanem azt is, hogy a műanyag palackokat, a dobozokat is vissza kell váltani, s ahogy telnek a 2022-es év hónapjai, egyre inkább a „z” betűs flakonokkal együtt indulunk vásárolni. Előbb én is a visszaváltással kezdek, ezúttal megúszom veszteség nélkül, mert sajnos korábban többször is elnyelt egy-egy dobozt, palackot a gép, és hibára hivatkozva nem adott érte 15 centet. Ez is a mindennapok része, de reméljük, idővel ez is „finomhangolásra” kerül.

Az üzletekben egyébként mindennek megvan a maga helye, igaz, hosszabb kihagyás után nem feltétlen találok meg én sem mindent, mert a belső elrendezést folyamatosan változtatják. Dunaszerdahelyen a Kaufland, a Tesco, a Billa és a Lidl négyes uralja a piacot, utóbbinak két üzlete is van, s ha nem is ekkora üzletmérettel, de több élelmiszerrel a Coop Jednota is erős szereplő. 

Van miből választani

Annyi bizonyos, hogy a forgalomra nem lehet panasz a Csallóköz szívében, mert a koronavírus időszaka ezt a szektort pozitívabban érintette.

Ahogy belépek az üzletbe, elsőként a gyümölcs-és a zöldségrészlege fogad, kivéve a Tescóban, amely a nyitva tartás mellett ebben is másfajta stratégiát követ. Én a Kauflandot választom elsőként, amely a lakosság véleménye alapján a legolcsóbb. A bőséges gyümölcsválasztékból a család és jómagam is az alma és a banán kombinációját favorizálom, ez utóbbi árát jól meg is tudjuk figyelni. Ugyan a hivatalos adatok szerint az elmúlt egy évben átlagosan 8 százalékkal mentek fel az árak, ezen belül a gyümölcsöké kevesebbel, de azt látjuk, hogy a bevásárlóközpontokban is stabilan (különleges kedvezményeken kívül) 1,50 fölött van a banán ára, a mandariné meg 2 euró körül. A tíz centek itt is tolódtak az árra a többi gyümölcs esetében is, de 2 euró felett már a plusz 20-30 cent sem ritka.

Húsnál drágább paradicsom

Nagyobb probléma a zöldség. Az áremelkedés az olajok mellett a zöldségek esetében érezhető leginkább, idén év elején 15 százalékkal többe kerültek, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Ha csak a szlovák üvegházakban különféle modern módszerrel megtermelt paradicsomot nézzük (amelynek az egyik legnagyobb termelője még csallóközi is), jóval 10 eurós kilónkénti árral számolhatunk, hiszen 3 euró fölött mozog a 250 grammos „kiszerelés". Tehát drágább, mint a leggyakrabban vásárolt húsfajták jelentős része.

Mindennapi kenyerünk

A boltban befelé haladva a pékáruk következnek. A hivatalos statisztikák 9 százalékos áremelést mutatnak, egy-egy termékre lebontva 10-20 centes emelést hajtottak végre az üzletláncok, legyen az egy sajtos kifli, töltött finomság vagy fánk.

A kenyér áránál viszont ennél nagyobb a drágulás, főleg, ha valamilyen speciális terméket választunk. Itt jegyezzük meg, hogy a szakemberek szerint további áremelést okozhat a szomszédunkban folyó háború, hiszen Ukrajna gabonakereskedelme kulcsfontosságú.

élelmiszerek
Fotó:  Rajkovics Péter

A hagyományosan legolcsóbb kifli a legtöbb üzletben újabb egy centtel lett drágább, s ma már általában 10 cent körül mozog a kifli ára.

Nem „raktározunk” 

Ha a mindennapi élethez szükséges további élelmiszerek felé haladunk a tej és tejtermékek részlegéhez jutunk, ahol az inflációs statisztika szintén 9 százalék feletti emelkedést mutat. 1 liter tejre lebontva ez 10-15 centes növekedést jelent. 

Ahogy éppen a Kauflandban sétálok, nagy változást a vásárlási kedvben nem látok. A szakemberek különben is hosszabb távon jelentkező hatásokról írnak, bár a jelenlegi bonyolult helyzetben sokféle tendenciát meg lehet figyelni. Ahogy két éve a koronavírus kezdetén elmaradt a készletek felhalmozása, a háború veszélyeitől félve az emberek egy része készül a rosszabb időkre, gyógyszereket vásárol, vagy éppen útlevelet kérvényez.

A kereskedők helyzete

Az üzletláncok képviselői nem hagyták válasz nélkül a sok kritikát, amely a magas árak miatt rájuk zúdult. Maguk is készítettek egy statisztikát, amelyből kiderült, az elmúlt négy hónapban milyen mértékben növekedtek a beszállítói árak.

A húsáruk esetében 5-8, a pékáruk esetében 5-15 százalék közötti emelkedés figyeltek meg, ahogy hasonló volt az arány a tejtermékek esetében is. Így tehát a kereskedők is árat emeltek. S ezzel választ is adtak arra a felvetésre, hogy hiába hoznak a parlamentben árcsökkenést serkentő intézkedést, ha azt a vásárlók a pénztárnál nem érzik meg.

A Szlovák Kereskedelmi Szövetség azt is kimondta, amiről nem sok szó esik a hazai politikai közbeszédben, pedig kellene, nevezetesen, ha továbbra is tétlenül nézi a kormányzat az elharapódzó inflációt, akkor egyre többen fognak majd Magyarországon vagy éppen Lengyelországban vásárolni. Az pedig nemcsak a kereskedők, termelők számára lesz kellemetlen, hanem az adóbevételek elmaradása miatt az államnak is. Tegyük hozzá, a környezetünkben már most is sokan tesznek így: egy tankolással egybekötve az út ára is visszajön.

Mennyiért főzünk?

De térjünk vissza a boltba, ahol a húsárut is „végigpásztáztam”. Én inkább hentesnél szoktam húst vásárolni, de azért megnézem az üzletlánc kínálatát is. A statisztika 4 százalékos emelkedést mutat, vagyis a húsárak nem most, hanem a járvány alatt a közelmúltban emelkedtek.

A vevőért folytatott harc a gyümölcsök mellett a húsok terén a legnagyobb az üzletláncok között, mert a jó áron kapható csirkemell vagy éppen sertéskaraj sokakat be tud vonzani az üzletbe. A felvágottak ára is jelentősen növekedett.

A legnagyobb változást az olajok és zsírfélék területén mutatták ki. A napraforgóolaj ára az elmúlt egy évben az egekbe szökött. Alig találok a láncok kínálatában literenként 2 euró körüli étolajat, ha van is, gyorsan elfogy, mivel az „akció” része. Egy év alatt közel 25 százalékkal emelkedett az étolaj ára, s ma még nem tudni, hogy áprilisban vetnek-e napraforgót Ukrajna végtelen szántóföldjein. Ha nem, akkor bizony még inkább elszaladhatnak az árak.

Mit iszunk?

A statisztikák szerint a sör és a bor ára nem emelkedett olyan drasztikusan, de az alkoholmentes italoké igen. Feltehetően a gyártási költségek, elsősorban az energia árának hatalmas növekedése éreztette ezen a téren is a hatását. Ennek következtében a nem saját márkás ásványvizet már alig lehet 50 cent alatt kapni, sőt, a legtöbb esetben inkább 60 centnél kezdődik a másfél literes termék ára.

Nem csak rajtunk múlik

Az már most nyilvánvaló, sok függ attól is, hogyan kezelik majd a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetet a csehek, a lengyelek és a németek. Már csak azért is, mert a nagy üzletláncokban, ahol a termékek csaknem 60 százaléka külföldi, éppen ezekből az országokból származik.

élelmiszerek
Fotó:  Rajkovics Péter

A tejek esetében 65, a kenyér és pékáruk esetében 47 százalék a hazai termékek aránya az üzletláncokban, s a felmérések szerint 10-ből 8 vásárlás ezekben zajlik.

A szlovák tojás helyett cseh vagy lengyel kerül a rántottába, a cukorgyárak pedig hiába tudnák ellátni a teljes belföldi szükségletet, cseh vagy német cukrot vásárolunk, mert csak olyan van a boltban.

Az agrárpolitika hazai hibáit hosszan lehetne sorolni, amelyeket az elmúlt harminc évben elkövettek irányítói, de kosárral a kezünkben nincs értelme ezen töprengeni. Hozzá kell szoknunk, hogy a kedvezmények és hűségprogramok ellenére mélyebben kell nyúlnunk a pénztárcánkba. Hogy mennyivel? Egy átlagos heti bevásárlás a tavalyihoz képest akár 10 euróval is drágább.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/10. számában.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.