2021. május 18., 12:49

Drágább építkezés, önkormányzatoktól elvett jogkörök – VIDEÓVAL

A Szövetség kedd délelőtt sajtótájékoztatót tartott „Drágább építkezés, önkormányzatoktól elvett jogkörök” címmel, amelyen a területfejlesztési és építési törvénytervezet visszásságait boncolgatták. A Szövetséget alkotó három párt nevében részt vett Tóth Marián, a Híd párt alelnöke, Tardoskedd polgármestere, Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke, Muzsla polgármestere,  Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom elnöke.

Mózes Suabolcs, Farkas Iván, Tóth Marián
Fotó: Lamos Csaba

Mózes Szabolcs elmondta, hogy

a területrendezési törvény legújabb módosítása drágább építészeti eljárást jelent, a korrupció melegágya, az önkormányzati jogkörök megnyirbálása és durva centralizáció.

Felhívta a figyelmet a törvénytervezet előkészítési folyamatára, amelyben az a visszásság fordult elő, hogy

a kompetens minisztériumtól a törvénymódosítás szerkesztését Štefan Holý, a Sme Rodina miniszterelnök helyettes vette át.

A módosító javaslat szerint immár nem az önkormányzatok alá tartozna az építészeti engedélyeztetés, hanem külön központi hivatalt hoznának létre.

Ezzel kivennék a döntést az önkormányzatok kezéből, sőt egy ingatlanfejlesztő adott esetben még az önkormányzatok területrendezési tervét is felülírhatná.

Maga az építészeti engedélyeztetés is drágább lesz, akár 10-20-szorosára növekedhet a költsége, és egy családi ház esetében elérheti az 1300 eurót is.

A Szövetség a javaslatait elküldi a tárcaközi egyeztetés folyamatába, illetve petíción keresztül kérik majd a változtatást.

Tóth Marián hozzászólása kezdetén elismerte, hogy a törvény már felújításra szorul, de

a kormány, amely a korrupcióellenességet tűzte a zászlajára, ebben az esetben ezzel ellentétesen cselekszik, mivel a rendszer magában hordozza a korrupció lehetőségét.

Gyakorló polgármesterként szerinte

ez a centralizáció a pénzügyi csoportok érdekeit szolgálja.

A módosítás azt ígéri, hogy az engedélyeztetés folyamatát lerövidíti, viszont Tardoskedd polgármestere túl rövidnek tartja a javasolt 14 napot, minden kompetens szakmai véleményezésére.

Megítélése szerint

a törvényben meghatározott központok már most láthatóan aluldimenzálták, így az új rendszer nem lesz képes gyorsítani a folyamatokat.

Azaz nemcsak drágább lesz a rendszer, hanem lassúbb is.

Javasolja ennek a tervezetnek a visszahívását, és a javaslatok alapján egy új módosítás kidolgozását.

Farkas Iván elmondta, hogy

Szlovákiában a Szövetség az első párt, amely beszámol arról,  milyen visszás törvényalkotás történik az építkezések és a területrendezések ügyében.

2002-ben még képviselőként részt vett abban a folyamatban, amikor a decentralizáció során ez a kompetencia a községekhez került.

Az 1976-ban keletkezett törvényt szakmailag és erkölcsileg is elavultnak minősítette, hiszen egy ötvenéves törvény módosítgattak, foltozgattak. Ennek hozadéka például a fekete, illegális épületek megoldatlansága.

Kifejtette, hogy

most újra a centralizációnak vagyunk a tanúi, ahol mindent a központból szeretnének meghatározni. Ez a centralizáció jelentős, egy központi hivatalt hoznak létre Pozsonyban, amit korlátozni kellene, a régiók és a községek érdekében.

A másik visszásság, hogy az építészeti felelősséget a módosítás átruházná a projektánsokra, ami beláthatatlan jogi viszonyokat teremt. Ez feltételezi azt is, hogy

kisebb lesz az ilyen projektáns szakértők köre, amely vállalni tudja ezt a felelősséget, tehát ez is drágítani fogja az építkezés tervezési, elfogadási szakaszát.

Farkas Iván szerint

a módosítás az önkormányzatok és az ingatlanfejlesztők közötti egyensúlyt a fejlesztők felé tolja, és kevésbé jelenhetne meg a köz érdeke az új építéseknél. Ezzel a befektető érdekét  a község polgárainak érdekei fölé helyezik.

Területrendezésről is készül új törvénytervezet. Eddig a kétezer feletti településeken volt kötelező a területrendezési terv kidolgozása, ez most kiterjedne a kisebb községekre is. Ez azért fontos, mert az önkormányzatok, amennyiben elfogadják az építészeti törvény módosítását, csak az elfogadott a területfejlesztési terven keresztül befolyásolhatják az új építéseket.

A területfejlesztési terv hiányában bárki szemétégetőt, vagy nagykapacitású sertésfarmot építhetne a község területén.  

Kérdés viszont az, vajon kapnak-e forrásokat ilyen tervek elkészítésére a községek, amennyiben kötelezővé teszik ezek elkészítését.

A Szövetség a polgármestereken keresztül a Városok és Önkormányzatok Szövetségével szeretne ebben a kérdésben együttműködni.

Kérdésünkre, miszerint mennyire helytállóak Holý miniszterelnök-helyettes érvei, hogy az önkormányzatok örömmel megszabadulnának ettől a kompetenciától, mivel az önkormányzati építészeti hivatalok költségeinek 60 százalékát amúgy is a községeknek kell állniuk, Farkas Iván elmondta,

az önkormányzatok örömmel kiegészítik a szükséges forrásokat. Kifejtette, hogy ebben a kérdésben még inkább elmélyítené az önkormányzatok döntési jogköreit.

Mózes Szabolcs szerint

Holý maga elismerte, hogy kevés a pénz a hivatalok fenntartására, de erre nem az a megoldás, hogy átformáljuk teljesen az eddigi rendszert, hanem az, hogy kifedjük a hiányzó forrásokat.

A teljes sajtótájékoztató megtekinthető:

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.