Döcögve halad a szennyvízhálózat kiépítése. Ott lóg a visszafizetés kényszere az önkormányzatokon?

Akadozik a szennyvízhálózat kiépítése is, ugyanis a finanszírozási modell szerint több évre elhúzódnak ezek a beruházások, ahogy felhívta a figyelmet egy belső ellenőrzés még 2017-ben. A környezetvédelmi tárca viszont abban látja a gondot, hogy bár 2030-ig az összes 2000 lakos feletti községben ki lesz építve a csatornahálózat, a kisebb községekben a szennyvíznek a fele megy a rendszerbe, alacsony a hajlandóság a rákötésre.

Innentől jogos a pusztán gazdasági megközelítés, hogy így nem effektív a források felhasználása, de valljuk be azt is, hogy a projektek kidolgozásakor gyakran túlbecsülik a rákötési hajlandóságot, a kihasználtságot, hogy megszerezhessék a bírálatkor a szükséges pontokat.

A statisztikák szerint 2017-ben a lakosság 67,72 százaléka volt rákötve a szennyvízhálózatra, és ebben inkább a nagyobb települések vezettek.

Logikus, mert a kisebbeknek általában hiányzott az önrész, illetve területileg is jobban szétszórtak, tehát drágább volt a csatornázás átszámolva egy lakosra. Sok kis önkormányzat csak úgy tudott belelépni a hálózatépítésbe, ha több község szövetségbe tömörült.

És persze nem volt elég a szennyvízhálózatot kiépíteni, hanem azt valamilyen működő tisztító állomásra is rá kellett kötni. Így azután nem ritkák az olyan esetek, hogy a kanalizáció maga elkészült, de nincs mire rákötniük, és így addig a lakosság sem kötődhet rá. Tulajdonképp a föld alá ásták az euro-forrásokat, sőt az önkormányzatok 5 százaléknyi önrészét is.  

Amikor megépült, akkor jött a következő gond, hogy

az emberek egy része nem igazán akart rákötődni a rendszerre.

Bár általában követelmény, hogy az emberek legalább háromnegyede, 85 százaléka rákötődjön, de a projekt általában sok mindent elbír. Persze azért idővel az emberek meggyőzhetőek, de

vannak olyan falvak, amelyek csatornahálózatára a mai napig csak a lakosság 20 százaléka kötődött rá.

Mondjuk technikailag sem ildomos rögtön minden ingatlant rákötni a hálózatra, de azért öt év után már elkezdik ellenőrizni a rákötési arányokat. Sok csatornázási pályázat 2015-ben készült el, így az öt éves határidő már szorít. Bár a törvény is kötelezi az ingatlantulajdonosokat a hálózatra való rákötésre, ennek határideje pedig az idei év vége, és ez több tízezer háztartást érint. Persze itt is vannak kivételek,

egy község adhat egyedi engedélyt a szennyvíztartály további használatára, ha a tulajdonos szociális okok miatt nem tudja vállalni a rákötés költségeit.

A szakértők szerint a csatornahálózat 50 százalékos kihasználtsággal is működhet, de így kevésbé hatékony, könnyebben eltömítődik, drágább a fenntartása. A szennyvíztisztítóknak viszont már folyamatos, viszonylag egységes befolyást kell biztosítani, elsősorban a szerves anyagét, mert csak ezzel tudják fenntartani a mikrobiológiai rendszert.

Az öt éves határidő azért is veszélyes, mert ha nem biztosítják a községek a vállalt rákötési arányt, akkor könnyen visszakérhetik az euro-támogatást.

Persze ritka az ilyen eset, sok község, vagy vízmű ezért vállalja a rákötést kedvezményesen egy euróért.

A környezetvédelmi politika intézete szerint a gond ott van, hogy

sok község szétaprózza a csatornaépítést, így az egész hálózat beindítása késik.

Ennek az az oka, hogy az enviro-alapból egy község maximum 200 ezer eurót igényelhet egyszerre, ezért döntenek a szakaszos építkezés mellett. Persze így nem csak az építkezés húzódik, hanem növekszik a kockázat, hogy nem tudják teljesíteni a rákötési arányt, és amire már a Számvevőszék is figyelmeztetett, esetleg vissza kell fizetni a pénzeket.

Arról nem is kell beszélni, hogy ott ahol nincs hálózat ez eleve lehetetlen. Ott viszont ahol már megvan a hálózat, de még a tulaj engedéllyel használhatja a szennyvíztartályát, ott egyrészt nincs kényszer a rákötésre, illetve sokakat elriaszt az attól való félelem, hogy esetleg a szennyvízköltség jóval magasabb lesz, mint eddig. A harmadik ok lehet, hogy a tulaj esetleg nem tudja kifizetni a rákötés költségeit.

Mindenesetre a szennyvíztartályak üzemeltetése évről évre drágább lesz,

főleg a szippantó kocsi költsége növekszik. Bár a szippantás ára régiónként más és más, de a szakértők szerint a havi szippantás évente akár 500 eurót is elvihet. Persze ilyenkor jön az ügyeskedés, a tartály megbuherálása, a bibópumpa, hogy csak évente egyszer kelljen üríteni.

Innentől belátható, hogy a csatornázatlan szennyvíz költsége csak az ügyeskedőknél olcsóbb.

Egy háromtagú családnál a szennyvízelvezetés költségét mintegy havi 10-15 euróra teszik, így a rákötés költsége pár éven belül megtérülhet. Ugyanennek a családnak a 10 köbös szennyvíztárolója egy hónapon belül be kell, hogy teljen.

Mindenesetre a Számvevőszék is látja az alacsony rákötési szándékot, ezért is javasolta az önkormányzatoknak, hogy szigorúbban ellenőrizzék miképp is bánnak a hulladékkal a polgárok. Azaz ellenőrizzék a szennyvíztartályokat közösen a környezetvédelmi hivatalokkal, és az sem ártana, ha a tulajdonos fel tudná mutatni, hogy az adott évben hányszor és mennyit szippantott ki a tartályából.

Jelenleg a járási hivatal 16 és 331 euró közötti büntetést róhat ki arra, aki nem kötődik rá a hálózatra,

bár lehetősége volna rá - kérdéses, hogy ez mennyire motiváló. A polgármesterek inkább abban bíznak, hogy az emberek maguk rájönnek, hogy érdemes rákötni a hálózatra, már ahol van.

A Számvevőszéknek is volt egy érdekes javaslata, miszerint a polgároknak a szennyvíz után is fejpénzt (helyi adót) kellene fizetniük községeknek, hasonlóan, mint azt a szemét után teszik.