2020. május 6., 15:28

A magyarországi BMW üzembe helyezését egy évvel elhalasztják

Az első negyedévben jelentősen csökkentek a BMW csoport autóeladásai, az értékesítési árbevétel viszont kissé nőtt, de az elért nyereség némileg mérséklődött. A világgazdasági visszaesés és az autópiaci forgalom várható csökkenése tükrében a konszern az idén eladásainak és eredményének jelentős csökkenésére számít a honlapján szerdán publikált negyedéves beszámoló alapján.

A BMW AG csoport értékesítési árbevétele 3,5 százalékkal 23,252 milliárd euróra emelkedett 22,462 milliárd euróról. Az adó előtti eredmény 4,7 százalékkal 798 millió euróra nőtt 762 millió euróról. A csoport 574 millió euró nettó nyereséget könyvelt el az első negyedévre, 2,4 százalékkal kisebbet a tavalyi 588 millió eurónál.

Hírügynökségi beszámolók szerint Nicolas Peter pénzügyi igazgató a BMW AG negyedéves beszámolója alkalmából tartott tájékoztatón közölte, hogy tekintettel a járványügyi korlátozások miatt romló értékesítési kilátásokra, a konszern felülvizsgálja idei beruházási terveit. A beruházásokra elkülönített keretösszeget 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra kurtítják.

Hozzátette: a jelenlegi helyzet tükrében minden folyamatban lévő projektet újraértékel a konszern, az üzemépítéseket és a modellfejlesztéseket is beleértve. Az adott helyzettől függően egyes projekteket elhalasztanak, másokat pedig tüzetesebb vizsgálat alá vesznek.

"A magyarországi üzem üzembe helyezését például egy évvel elhalasztjuk"

- jelentette be. Megjegyezte, hogy a magyarországi üzem kivitelezése mellett más projektek is halaszásra kerülnek.

Szijjártó: a BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett

A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a szerdai egyeztetésükön. Ezt a miniszter közölte Facebook-oldalán szerdán.

Szijjártó Péter azt is megemlítette, hogy jövő pénteken Debrecenbe érkeznek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen fognak megbeszélést folytatni.

Kiemelte, a BMW Debrecen iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a gyár építési munkálatai már most is zajlanak.

A debreceni önkormányzat minden általa vállalt feltételt teljesített ahhoz, hogy a BMW megkezdje a további fejlesztéseket

 - reagált az autógyár bejelentésére a városháza sajtószolgálata.

Közleményük szerint az információk "a debreceni önkormányzat és a BMW Manufactoring Hungary Kft. között létrejött szerződés végrehajtását és lezárását nem érintik".

A szerződésben rögzítetteknek megfelelően és ütemben az önkormányzati beruházás lezárul. Napokon belül átadásra kerül a teljes terület az egyeztetett műszaki tartalomnak megfelelően a BMW magyarországi cége részére - írták.

 Az átadással az önkormányzat által vállalt minden feltétel teljesítése biztosítja, hogy a BMW megkezdje a további fejlesztéseket - közölte a városháza.

Az első negyedévben a BMW AG 477,1 ezer BMW márkájú autót értékesített, 20,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 600,6 ezernél. A motorkerékpár eladások száma 9,9 százalékkal 34,7 ezerre csökkent 38,6 ezerről.
A MINI márkájú autók eladása 23,4 százalékkal csökkent 64,4 ezerre 84,1 ezerről, a Rolls-Royce eladásai 27,2 százalékkal csökkent 853-ra 1172-ről. A BMW AG összesen 477,1 ezer autót értékesített az első negyedévben, 20,6 százalékkal kevesebbet az előző évi 600,6 ezernél. A különböző elektromos modellekből a BMW 13,9 százalékkal többet értékesített mint az előző évben, 30,6 ezret. Az első negyedévben legyártott autók száma 584,1 ezer volt, 13,1 százalékkal kevesebb a tavalyi első negyedévi 672,0 ezernél.
Európában 221,0 ezer autót szállított le a BMW konszern az első negyedévben, 18,3 százalékkal kevesebbet a tavalyi 270,6 ezernél. Ezen belül Németországban 66,0 ezerre csökkent 8,8 százalékkal 72,3 ezerről a konszern eladott márkáinak a száma.
Az Egyesült Államokban 17,4 százalékkal 64,9 ezerre, Kínában 30,9 százalékkal 116,5 ezerre csökkent az első negyedévben eladott autók száma.
A BMW a világpiaci autóeladások 22 százalékos csökkenésére számít az idén. Ezen belül az Európai Unióban 25 százalékkal, Németországban 21 százalékkal, Franciaországban 28 százalékkal, Olaszországban 35 százalékkal, Spanyolországban 32 százalékkal szűkül a piac. A brit piaci forgalom 23 százalékkal, az amerikai 27 százalékkal, a kínai 16 százalékkal csökkenhet az idén. A BMW ennek tükrében tavalyi 2,538 milliós autóeladásainak "jelentős" csökkenését várja. Hasonlóképpen motorkerékpárból is "lényegesen kevesebbet" fog értékesíteni a tavalyi 175 ezernél. Az éves adó előtti eredmény "jelentősen" elmarad majd a tavalyi 7,118 milliárd eurótól. A konszern alkalmazottainak száma pedig a tavalyi év végi 133 ezerről 126 ezerre csökken.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.