2021. február 28., 08:48

A járvány nem volt kedvező hatással a hazai árakra, de idén talán jobban járunk

A koronavírus okozta járvány az euróövezetben általában alacsonyabb inflációt, esetleg annak negatív értékét hozta az elmúlt hónapokban, de ebből a szempontból Szlovákia kivételt jelentett. 

Fotó: pixabay.com

Az idén mintegy 1 százalékos inflációt vár a Szlovák Nemzeti Bank, tavaly ennek átlagos értéke 1,9 százalék volt. Az idei csökkenés elsősorban az energiaárak esetén tapasztalható reguláció eredménye lesz, másrészt viszont a kőolaj árának emelkedését várják a szakértők, ami további áremelkedést okozhat, hiszen a szállítási költségek így megemelkednek.

Az egyszázalékos pénzromlás egyébként még így sem kedvező, ha megnézzük, milyen pénzügyi termékekben tartják az emberek megtakarításaikat, már ha van nekik, hiszen ezen a területen az ország továbbra sem áll jól. Az általános tendencia, hogy a leggyakrabban használt banki termékek még az egy százalékos évi kamatot sem adják meg, így a megspórolt pénzünk valódi értéke igazából évről évre romlik, igaz, kisebb mértékben, ha otthon őriznénk.

Azt viszont meg kell említenünk, hogy a többi országhoz képest magasabb infláció a tavalyi viszonylag magas fogyasztásnak volt leginkább köszönhető, ami miatt a gazdaság visszaesése is csekélyebb volt a vártnál. A pénzromlás csökkenése ugyanis sokszor éppen a kisebb kereslettel függ össze, s amikor az emberek inkább meggondolják mire költenek és takarékosabban viselkednek, ezzel együtt viszont hosszabb távon a kereskedelmi szektor helyzete romlik, ami végül elbocsátásokhoz vezet. 

A gazdasági elemzők azt valószínűsítik, hogy a koronavírus okozta járvány után jelentős ütemben növekszik majd az infláció Európában, s ez a folyamat évekig tarthat majd. Ez a jelenség viszont Szlovákiára vélhetően nem így fog jelentkezni, mivel az elmúlt évben is eltérő mértékű volt a hazai pénzromlás más gazdaságokkal összehasonlítva.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.