A Slovensko.Digital által kifejlesztett Voľby.Digital alkalmazáson keresztül is lehet igényelni választói igazolványt.
A választói igazolvány csak a személyi igazolvánnyal együtt érvényes.
Szavazatukat mozgóurnába adhatják le, a választási bizottság kiküldött tagjainak jelenlétében.
A meghatalmazott személynek egy kérvényt kell kitöltenie, a választó nevét, születési számát, állandó lakhelyét, állampolgárságát kell feltüntetni.
Péntekig lehet személyesen választói igazolványt kérni az első fordulóra a helyi önkormányzattól, illetve egy megbízott személy is elintézheti.
Az állandó lakhelyen kell kérni az igazolványt, ezután az önkormányzat kihúzza a választók névsorából a kérvényezőt.
Az államfőválasztás első fordulójára, amelyet 2024. március 23-án tartanak, 2024. március 4-ig igényelhetnek levélben, vagy elektronikus levélben választói igazolványt a választópolgárok.
Ha a választó állampolgár előreláthatólag nem tartózkodik majd az államfőválasztás első, vagy annak második fordulója idején az állandó lakhelyén, jogosult választói igazolványt kérelmezni.
Az önkormányzatnak február 2-ig kell közzétennie a honlapján azt az e-mailcímet, amelyen az igazolvány kérvényezhető.
Még a pénteki nap folyamán is lehet választói igazolványt kérni, amellyel az ország bármelyik szavazóhelyiségében lehet szavazni.
Egy személynek csak egyszer állít ki választói igazolványt az önkormányzat.
Azok a választópolgárok is kérhetnek választói igazolványt, akik a választás napján tervezett kórházi kezelésen vesznek rész az állandó lakóhelyükön kívül.
Már csak péntekig, szeptember 8-ig lehet e-mailben vagy levélben választói igazolványt kérni az állandó lakhely szerinti önkormányzattól.
Az állandó lakhelyen kívüli szavazáshoz e-mailben vagy levélben csak szeptember 8-áig lehet választói igazolványt igényelni.
Ha a szeptember 30-ai előrehozott parlamenti választáson lakhelyén kívül szeretne szavazni, ezt választói igazolvánnyal teheti meg. De vigyázzon!
Augusztus 16-tól lehet kérni a helyi önkormányzattól választói igazolványt, amellyel az állandó lakhelyen kívül lehet szavazni a szeptemberi választáson, az ország bármelyik szavazóhelyiségében.
Aki a szombati népszavazáson nem a bejegyzett állandó lakhelyén szeretne szavazni, választói igazolvánnyal adhatja le a szavazatát máshol.