Még két hete van választói igazolványt elektronikusan, vagy levélben igényelni
A küszöbön álló, március 23-ai köztársaságielnök-választás esetében nemcsak az állandó lakhelyén adhatja le voksát a választópolgár; választói igazolványt igényelve az ország bármely szavazóhelyiségében élhet választói jogával. Ezt az okmányt személyesen, vagy levélben, esetleg elektronikus levélben is kérheti.

Az államfőválasztás első fordulójára, amelyet 2024. március 23-án tartanak, 2024. március 4-ig igényelhetnek választói igazolványt levélben, vagy elektronikus levélben.
Ez a lehetőség elsősorban azoknak a választópolgároknak szól, akik a választás napján előreláthatólag nem tartózkodnak állandó lakhelyükön. Az igényléskor egyidejűleg a választás második fordulójára is kérhetik az okmányt – tájékoztatott a belügyminisztérium honlapján.
„A választói igazolványt azon településtől kell kérni, ahol állandó lakhelye van a választónak. Az okmány kiadása után a polgár törölve lesz ezen település választói névjegyzékéből“ – magyarázta a szaktárca.
A településeknek már korábban közzé kellett tenniük honlapjukon azt a címet, amelyen keresztül a kérelmezők igényelhetik az okmányt. A választás esetleges második fordulójára is lehet kérelmezni választói igazolványt, ezt elektronikusan, vagy levélben legkésőbb 2024. március 14-ig kell megtennie a polgárnak. Személyesen a választás előtti utolsó munkanapon is lehetséges a választói igazolvány kérelmezése, átvétele.
A választói igazolványt Szlovákia 5938 szavazókörzete közül bármelyikben használhatja a polgár. Kizárólag a választás napján (ha egyszerre kérvényezte a választás mindkét körére, akkor napjain), és csakis a személyi igazolvány egyidejű felmutatásával érvényes.
– figyelmeztetett a minisztérium.