El ne felejtsük, Franciaország és Törökország is a NATO-tagja.
A meleg időjárás hatására történt az első robbanás.
A gyógyultak száma 1413-mal 170 595-re emelkedett.
A rendbontások szerdán kezdődtek az osztrák fővárosban, amikor a kurdok a nők elleni erőszak ellen szerveztek tüntetést.
Június 18-tól Németország, Svájc, Ausztria, Hollandia, Svédország és Dánia 16, valamint Törökország 14 városa között fognak közlekedtetni közvetlen járatokat.
A hazaszállításokat a török légitársaság végzi, amely a világjárvány következtében március 28-án leállította minden menetrend szerinti nemzetközi járatát.
Erdogan azt is mondta, hogy részleges kijárási tilalmat vezetnek be a 20 éven aluliak számára is.
Erdoğan és İmamoğlu között abban sincs egyetértés, hogy szükség van-e teljeskörű kijárási tilalom bevezetésére.
Törökország börtöneiben körülbelül 300 ezer elítéltet tartanak fogva.
Törökország regionális nagyhatalmi ambíciói könnyen a 2015-ös menekültválság megismétlődését idézhetik elő.
Az új migránshullám oka, hogy Törökország másfél hete úgy döntött, többé nem állja útját az Európába igyekvőknek. Görögország erre határvédelmének megerősítésével reagált.
Egyre több észak-afrikai ország is azon gondolkodik, hogy anyagi támogatást kérjen a migránsok visszatartásáért.
Egyre nehezebben kezelhető a migrációs helyzet Törökországban, több mint négymillió bevándorló él az ország területén.
A török csapatok szír területeken végeznek hadműveleteket.
72 órára szabad utat biztosítanak a szíriai menekülteknek Európa felé.
A törvényszék ezúttal „az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet” gyanújával indokolta lépését.
Magas rangú hivatalnok is az áldozatok egyike.
A török elnök a holnapi berlini nemzetközi konferencia előtt fejtette ki véleményét.
A keddi razzia Törökország 81 tartományából 49-re terjed ki, a rendőrség 115 embert már elő is állított.
Az áldozatok a tengeren keresztül próbáltak Európába jutni.
Elemzők szerint Líbia az elmúlt hónapokban a térség befolyásos hatalmainak küzdőterévé vált.
Recep Tayyip Erdogan a napokban arra figyelmeztetett, hogy újabb menekülthullám indulhat Európa felé.
A török kormány novemberben írt alá biztonsági és katonai együttműködési megállapodást Tripolival, kiváltva Görögország és más államok bírálatát.
A törökök nem szeretik, ha az örmény népirtással "bosszantják" őket.