A szombatig elemzett laboratóriumi minták mindössze 14,61%-a lett pozitív.
Jill Biden ma meglátogatja az ukrajnai menekültek számára az kassai autóbusz pályaudvar mellett létrehozott válságközpontot is.
Zuzana Čaputová reagált azokra a kijelentésekre, amelyeket május elsején, vasárnap a Smer képviselői fogalmaztak meg a személyével kapcsolatban.
Michal Šimečka lett a PS új elnöke.
Egyetlen politikus pályázik a párt elnöki tisztségére, Michal Šimečka európai parlamenti képviselő.
Ötszáz alatt a kórházban ápoltak száma.
A szlovákiai laboratóriumokban csütörtökön 2 436 tesztet értékeltek ki, ebből 504 bizonyult pozitívnak.
Jill Biden találkozik Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel is, ennek időpontja azonban még nem ismert.
A szerződés aláírását követő nyolc hónapon belül megérkeznek az első szerelőkocsik Finnországból, egy éven belül pedig az első harci járművek.
Sajnos a járvány 9 halálos áldozatot is követelt.
Kedden 3328 ukrán állampolgár lépte át a szlovák-ukrán határt.
A Dôvera egészségbiztosító ügyfelei viszont május 1-je óta csak beutalóval mehetnek szakorvoshoz.
Nyolc szlovák európai parlamenti képviselő Orbán Fideszéhez hasonlítja a Smert és kéri annak tagjainak kizárását a szocialista frakcióból.
A noviny.sk beszámolója szerint a háború elől menekülő tízezrekre egyre több olyan gazember is jut, aki nyerészkedni szeretne a menekültek sorsán.
Az egészségügyi minisztérium gondoskodik a különféle gyógyszerek beszerzéséről.
Martin Klus, a külügyminisztérium államtitkára közölte, nincsenek olyan információi, hogy a támadás bármilyen módon veszélyeztetné Szlovákia lakosságát.
A szlovák parlament szerdán délelőtt megszavazta az országban állomásozó NATO-csapatok bővítését.
A BBC információi szerint Magyarország és Szlovákia egyéves haladékot kapna az EU orosz olajembargója alól.
Összesen 662 páciens szorul kórházi ellátásra.
A Bizottság 107,7 millió eurót küldött az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program, 66,3 milliót az Integrált Regionális Operatív program, és 19,6 milliót a Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program keretében.
Szlovákiában fogják javítani az ukrán haditechnikai eszközöket.
Szlovákia felmentést kér az orosz olajra kivetendő bármilyen uniós embargó alól.
A szlovákiai laboratóriumokban hétfőn 5 444 tesztet értékeltek ki, ebből 765 bizonyult pozitívnak.
A Smer-SD egyetért azzal, hogy meg kell vitatni a drágulás ellensúlyozására vonatkozó tervezeteket, ezért azt javasolja, hogy szakítsák meg a Ficóról szóló vitát.