A kormánypártok felszólították a Smert, hogy hagyjon fel a parlamenti obstrukcióval
A kormánypárti képviselők felszólították a Smer-SD-t, hogy hagyjon fel a parlamenti obstrukcióval és tegye lehetővé, hogy fontosabb témákról is tárgyalhassanak, mint a Robert Fico pártelnök vizsgálati fogságba helyezésére vonatkozó kérvény.
Példaként a lakosságnak nyújtott támogatási javaslatokat hozták fel. A Smer-SD egyetért azzal, hogy meg kell vitatni a drágulás ellensúlyozására vonatkozó tervezeteket, ezért azt javasolja, hogy szakítsák meg a Ficóról szóló vitát.
– írta közösségi oldalán Roman Foltin, az SaS-frakció alelnöke.
Juraj Šeliga (Za ľudí) azt hangoztatta, az embereknek szánt támogatásokról kellene szavazni.
– üzente az ellenzéknek Šeliga.
A vitába bejelentkező ellenzéki képviselőket felszólította, hogy
mondjanak le a felszólalási lehetőségükről és ne nyújtsák tovább a Ficóról szóló vitát.
– írta a közösségi hálón a párt, és emlékeztetett, hogy rendkívüli ülés összehívását javasolta ebben a témakörben,
de a kormánypártok ezt nem tették lehetővé.
A Smer-SD ügyrendi javaslatot akar előterjeszteni, hogy szakítsák meg a Ficóról szóló vitát és tárgyaljanak a támogatásokról.