Végrehajtó kopogtatott a dunaszerdahelyi termálfürdőben egy korábban már megtérített tartozás késedelmi kamatai miatt. A városi tulajdonú fürdőnek 160 ezer euróval lett szegényebb.
Az adóhivatali igazgatóság januártól takarékosságra hivatkozva a összevonja járási és körzeti hivatalait, kirendeltségeit. Valamennyi hivatal a kerületi központokban kap helyet.
A szlovák közszolgálati rádió és televízió összevonását követően úgy tűnt, veszélybe került a Pátria Rádió szilveszteri műsora. A Thália Színház jóvoltából mégis lesz rádiókabaré.
Folytatnák a Garam-menti kisváros Zselíz tulajdonában lévő Esterházy kastély felújítását. Az egykor szebb napokat látott kastély tatarozását megkezdték ugyan, de nem folytatják.
Pénteken, december 9-én az Ifjú Szívek a komáromi Jókai Színházban szerepelt. A fennállása tizedik évfordulóját ünneplő csoport az Ördög tánca című produkcióval lépett fel.
A népi örökség, mint a jövő záloga című rendezvényen a népi hagyományok szerepére és fontosságára hívták fel a figyelmet.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Diószegen tartotta meg éves konferenciáját.
Csallóközaranyoson, a Koczán Mór Alapiskolában az utóbbi négy évben kicsit másképp várják a karácsonyt, mint azelőtt. Az utolsó tanítási napon ugyanis karácsonyi szeretetvendégséget tartanak.
Az orvosi vény december elsejétől nem feltétlenül a gyógyszer nevét tartalmazza, hanem a hatóanyagot. Így a beteg maga dönti el, a neki alkalmas gyógyszerekből az olcsóbbat vagy a drágábbat veszi meg.
Az egy éve megalakult csallóközi slow food mozgalom másodszor tartott bemutatót és kóstolót a régió tradicionális ételeiből Dunaszerdahely egyik éttermében.
A vállalkozóknak alig pár hetük két maradt arra, hogy régi kasszáikat új, fiskális memóriával felszerelt elektronikus pénztárgépekre cseréljék.
Az elmúlt napokban nyitották meg a Világok vára című nemzetközi fotómüvészeti kiállítást a Füleki Városi Honismereti Múzeumban.
Jubileumi betlehemes fesztivált rendeztek a hét végén a Kassa-vidéki járásban fekvő Jánokon. Az idén 4 ország 18 betlehemes csapata mutatkozott be a kis településen.
Szőgyénben elkészült az ország első távmunkaháza.
A lévai járás több településén, így Ipolyszakálloson, Bélben, Pásztón, Szeten, Lontón és Ipolyvisken hiába várták a rászorulók az élelmiszersegély kiosztását.
Fennálása 10. évfordulóját ünnepli a dunaszerdahelyi Szent György Kórus.
Élőhelyünk védelmével foglalkozott az első dunaszerdahelyi környezetvédelmi konferencia.
A révkomáromi kórház december elseje után is fennakadások nélkül működik, a betegellátás zavartalan.
November 24. és 26. között került sor Révkomáromban a Rév Fesztiválra, amelynek szerves része a Potta Géza Prímásverseny is.
A párkányi székhelyű LIMES – ANAVUM Regionális Honismereti Társulás második alkalommal szervezett Honismereti Tanácskozást az Ipoly menti Szalka községben.
Csoportosan adtak vért a komáromi Selye János Gimnázium diákjai november 28-án.
Az év végén egyre többen várakoznak a fogorvosi rendelőkben.