Ittasan állt szolgálatba egy 58 éves zólyomi buszsofőr pénteken, a rendőrök gyorsan lekapcsolták.
A rendőrség szerdán házkutatást tartott Norbert Bödör mellett több bírónál, köztük Monika Jankovskánál, Andrea Haitovánál, Denisa Cvikovánál és Vladimír Sklenkánál.
A nyomozó a bizonyítékok alapján eljárást indított a férfi ellen, aki bevallotta tettét, és kiderült, hogy korábban is volt már büntetve hasonló bűncselekmények miatt.
Sajnos manapság sem ritka, ha valakit ittas vezetésen, vagy éppen tudatmódosító szerek használatán kapnak rajta vezetés közben. Az viszont viszonylag ritka, hogy a tilos vezetésen rajtakapott sofőr viccelődni próbál a rendőrrel.
Összesen 15 olyan zsarolási ügyet regisztrált tavaly a nyitrai rendőrség, amelyet internetes erotikus üzenetváltás előzött meg.
Egy családi házban találták meg annak a nádszegi nőnek, V. Líviának a holttestét, aki két és fél éve tűnt el otthonából.
Ráadásul jogosítványa sem volt.
Ha valaki látta Miroslav Hajašt, hívja a 158-as telefonszámot, vagy küldjön személyes üzenetet a rendőrség közösségi oldalán.
A gyanúsított beismerő vallomást tett.
A 39 éves anya az új év első napján tűnt el, a rendőrség és a hozzátartozói azóta keresték.
A rendőrség keresi a tettest, folyamatban van az eljárás, kihallgatják a tanúkat.
A gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak ügyében indított eljárást a losonci rendőrség.
Egyiküket, egy 39 éves férfit életveszélyes, míg a másik, 23 éves férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Még szombaton mellbe lőttek egy férfit Ekecsen, a rendőrség a mai napon elfogta a feltételezett elkövetőt.
Múlt szerda óta keresték.
Pervitint kotyvasztott a pincéjében a felsőpatonyi férfi.
Az ítélet nem jogerős, egyelőre egyik fél sem jelezte fellebbezési szándékát.
A rendőrség szerint ennek az az oka, hogy bőven kínálkozik más munkalehetőség, és a fizetések is magasabbak Nyugat-Szlovákiában.
Lubyová: Szlovákia legnagyobb részén a fizetések vonzóak, és az emberek ismét elkezdtek visszatérni az iskolaügybe.
A rendőrség csütörtökön visszavonta a szerdán eltűntként nyilvántartott privigyei lány utáni nyomozást.
A nő nagyon ki volt merülve, a kihűlés veszélye fenyegette és már alig bírta a fejét a víz fölött tartani.
Mozgalmasan telnek Eva Rezešová utolsó napjai a börtönben.
Üldözőbe vette, elfogta, majd átadta a rendőrségnek.