A Smer a kormányfő tájékoztatását várja az összejövetelről.
Boris Kollár megerősítette, hogy közte és Mária Kolíková között nem született kompromisszum a kollúziós fogság lerövidítéséről.
A parlamenti választásokig még öt hónap van hátra, a kampány csak most kezdődik, ezért a győzelmi esélyek reális megítélése még korai.
A jelenlévő 117 parlamenti képvsielőből 51-en szavaztak a javaslat mellett, 63 képviselő szavazott ellene, ketten tartózkodtak, egy képviselő pedig nem szavazott.
Az új párt a nemzeti eszmékre, a keresztény értékekre, valamint a szociális és társadalmi igazságosság értékeire épül - állítja a trónörökös.
A kormánykoalíción belül a Za ľudí és az SaS biztosan támogatja őt, az OĽaNO azonban kivárt a döntéssel.
A Za ľudí alelnöke önként távozik a parlament alelnöki pozíciójából.
A szlovák törvényhozás kedden bizalmat szavazott az újjáalakított kormánynak.
A kormány leszögezi, hogy az új programnyilatkozat ambiciózus, de reális célként tűzi ki minden egyes állampolgár életszínvonalának javítását.
Boris Kollár úgy fogalmazott, a veszélyhelyzet 20 napon belül, vagyis a parlamenti szavazás napján automatikusan véget ér.
Jelölésével Eduard Heger kormányfő is egyetért.
Naď pozitívan értékelte az Eduard Heger vezette kormány első kormányülését, az új miniszterelnök tárgyalási stílusát eredményesnek és lényegre törőnek értékelte.
Számos gyógyszer hozzáfizetés-mentessé válik a hat éven aluli gyermekek számára.
Bizottságokban folytatják.
Az államfő reméli, hogy hamarosan megszületik a megoldás.
Lemondását csütörtökön délután tervezi benyújtani az államfőnek.
Az államfő megvárja a többi koalíciós párt álláspontját, csak azután reagál a kialakult helyzetre.
Juraj Blanár szerint már a parlamentbe is befészkelte magát a káosz, akadozik az ülés, és nincsenek jelen az egyes törvénytervezetek előterjesztői.
A nyilvános társadalmi vita erről a kérdésről a sajtóban 2018 óta folyik, amikor is az akkori kormány a párkapcsolatok egyenjogúsítása mellett foglalt állás.
Az utóbbi napokban a kormányválság olyan szintre süllyedt, hogy már az előrehozott választások is szóba kerültek.
Kolíková kifejtette, ha a vészhelyzetet nem sikerül meghosszabbítani, akkor a kormánynak nem lenne felhatalmazása szigorúbb óvintézkedéseket bevezetni.
Mivel több képviselő is karanténban van, a szavazás sikere nem garantált.
A vészhelyzet online szavazásának a meghosszabbítása már régóta a vita tárgya.
Továbbra is Zuzana Čaputová a legmegbízhatóbb politikus, Matovičnak viszont lassan már saját választói sem hisznek.