A klánok még a múlt század nyolcvanas éveiben telepedtek le Németországban
A világhálón előbb-utóbb mindenkit megtalálnak.
Jelentős változások zajlanak a német belpolitikában. A nagyobbik kormánypárt új elnököt választott decemberben Angela Merkel helyett, testvérpártja, a CSU pedig heteken belül vezetőt cserél.
A német állampolgárságú gázoló egy gyereket is elütött.
Németország azért is küzd, hogy az Európai Unió "robusztusabb" - erősebb - legyen, és javuljon döntéshozatali képessége.
Az utasok meg dühöngenek.
Ma választják meg a 18 évig a CDU-t vezető Angela Merkel utódját a párt hamburgi kongresszusán.
Horst Seehofer rövidesen lemond a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéről - jelentette szerdán hírportálján a német hetilap.
A menekültügy megítélése megosztja a két szomszédos országot.
Miután Angela Merkel hétfőn bejelentette, hogy befejezi pártelnöki munkáját, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár és Jens Spahn egészségügyi miniszter is jelezte, hogy elindul a pozícióért.
A vád szerint Niels Högel öt éven át az oldenburgi, majd a szomszédos Delmenhorst kórházában szándékosan a szív leállását okozó injekciót adott be a betegeinek, majd megpróbálta őket újraéleszteni, többnyire sikertelenül.
A jelenlegi lesz az utolsó kormányfői ciklusa.
Nógrádi György szerint, a hesseni választási eredménynek a berlini politikára is nagy hatása lehet.
A németeket újabb sokk érte.
Sajtójelentések szerint a halálos áldozat egy nő és a fia.
Szexuális indítékot feltételeznek a bűncselekmény hátterében.
Túszejtés történt hétfőn a németországi Kölnben, a nagyváros főpályaudvaránál.
A gép leszállás közben hajtott az emberek közé.
A sokszínűség és a tolerancia egyoldalúsága?
Forró nyom?
Több mint tíz százalékkal csökkent a lakosság Németország keleti tartományaiban, a volt NDK területén az ország 1990-es újraegyesítése óta.
A város a hétvégén fesztivállal ünnepel, amelyre a szervezők több százezer látogatót várnak.
Az eltűnt személyek nyilvántartásában 10 796 ember adatai szerepeltek a vizsgált időszakban, köztük 3609 felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorú menedékkérő.
Szégyelli magát azért, hogy az egyház „szemet hunyt” a bűncselekmények felett és „eltussolta” őket, és bocsbocsánatot kér ezért a „kudarcért” és az áldozatoknak okozott fájdalomért.