A megállapodás életbevágóan fontos a globális élelmiszerellátás stabilitása szempontjából.
Az egyezség egyaránt szolgálja Oroszország és az Egyesült Államok érdekeit, illetve elősegíti az együttműködést az ISS-program keretében és a békés célú űrkutatási projektek hatékony megvalósítása érdekében.
Július 18-ától repülőjáratot indítanak Teherán és Caracas között az idegenforgalom elősegítésére.
A Tanács eljárásokat határoz meg a belső határellenőrzések újbóli bevezetésére, szigorúbb biztosítékokkal.
A cseh miniszterelnök, Petr Fiala korábban bejelentette, hogy Csehország visszavonja Lengyelország ellen benyújtott pert, ha megállapodás születik az ügyben.
Többen is úgy vélik, hogy a tálibok nem váltották be kellő mértékben ígéreteiket.
Egészségügyi tisztségviselők szerte a világon bíznak abban, hogy használhatják majd a brit védőoltást, mert annak viszonylag alacsony az ára, elérhető és használata egyszerű.
Matovič: Mindannyian nagyon örültünk annak, hogy ezekben a nehéz időkben sikerült feloldani a pénzeszközöket minden európai ország számára.
Az amerikai különmegbízottnak az volt a benyomása, hogy Oroszország készen áll a kompromisszumokra. Leszögezte: Washington várja Moszkva válaszát.
Cihanouszkaja nem ismerte el a választás eredményét, és távozni kényszerült az országból.
A marokkói tárgyalások azt követően kezdődhettek el, hogy a GNA a múlt hónapban tűzszünetet hirdetett és ennek megtartására szólította fel szövetségeseit.
A mezőgazdaságnak minél gyorsabban szüksége van a munkásokra.
A gyártás a védőoltásokat és a választható oltásokat is érinti majd, a fő cél a folyamatos és biztonságos oltóanyag-ellátás világpiactól való függetlenítése.
A bennmaradó tagállamok vezetői egyhangúlag jóváhagyott zárónyilatkozatukban felszólították a főbb EU-intézményeket minden szükséges intézkedés megtételére annak érdekében, hogy november 1-jén hatályba léphessen a megállapodás.
Talán nyugalom lesz ismét az országban.
Szakértők szerint a tálibok az esetleges harctéri nyereségeket tárgyalási pozíciójuk javítására akarják felhasználni.
Parlamenti tingli-tangli az Alkotmánybíróság körül.
Kapcsolaterősítés uniós támogatással.
Kényes diplomáciai manőverek eredménye.