2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 4676-tal 970 865-re emelkedett a szerdán közölt hivatalos adatok szerint.
A legtöbb új fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták.
Az új helyszín a San Lorenzo in Damaso udvara lesz, ahol maximum 500 embert tudnak fogadni.
A rendőrség szigorúbban fogja ellenőrizni az óvintézkedések betartását.
Több ország vörös besorolást fog kapni.
Ukrajna egy hónapra, azaz augusztus 29-től szeptember 28-ig ismét lezárja határait a külföldiek előtt.
Csehországban kedden 367 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami a járvány kezdete óta a harmadik legmagasabb napi esetszám.
A laboratóriumokban 4090 tesztet végeztek el.
A járványügyi helyzet a Losonci járásban egyelőre nyugodt.
Hetvenhárommal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon, nincs újabb elhunyt.
Richard Sulík (SaS) gazdaságügyi miniszter szerint már nem várható a lakosok mozgásának olyan mértékű korlátozása, mint tavasszal.
Pozsony város járványügyi szakemberei a friss adatokon végzett alapos vizsgálataik után megállapították, hogy a város epidemiológiai fázist jelölő COVID-19 jelzőlámpája vörös színűre kell, hogy váltson.
Még megerősítésre vár az, hogy az újrafertőződés egy egyedülálló eset vagy normális dolog.
A lévai kórház egészségügyi dolgozói szimulálták egy COVID-19-pozitív páciens szülését.
Újabb 58 koronavírusos beteg vesztette életét az utóbbi 24 órában.
Az áramtermelés és -ellátás nincs veszélyeztetve.
Jelenleg heten vannak az intenzív osztályon, hárman szorulnak gépi lélegeztetésre.
Huszonnéggyel, 5215-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, 3716-an pedig már meggyógyultak.
Az eset azt jelzi, hogy a betegség, amely már több mint 800 ezer ember halálát okozta világszerte, terjedni fog globálisan a nyájimmunitás ellenére.
Sokan szeptemberben térnek vissza a szabadságukról a munkahelyükre, a diákok pedig az iskolába, ezért ez a hónap egyfajta próbaidőszaknak tekinthető.
Hétfőn egy varannói lakótömb mind a 140 lakóját koronavírus-tesztnek vetik alá. Az egyik lakó tesztje szombaton (augusztus 22.) pozitív lett.
A fiatalok egyre kevésbé tűrik a szociális izolációt és keresik kortársaik társaságát, ami segíti a vírus terjedését.
A laboratóriumokban 929 embert teszteltek.
A nyilvántartott pozitív esetek száma 3424-re nőtt.