Van elég rendőr, szigorúbb ellenőrzések várhatók
A COVID-19-pozitív esetek számának növekedése miatt a rendőrség alaposabban és szigorúbban fogja ellenőrizni a járványellenes óvintézkedések betartását a nyilvános helyeken. Erről szerdán tájékoztatott Roman Mikulec belügyminiszter.
– jelentette ki a tárcavezető a kormányülés után. Az ellenőrzésekről még egyeztetni fog a rendőrség vezetésével is.
Prioritást fognak élvezni a forgalmasabb belső terek, ahol csekélyebb a légáramlás.
„A rendőrök természetesen nem lehetnek ott mindenhol, ezért továbbra is számítunk az emberek felelősségteljes magatartására, és arra, hogy a felelősen viselkedők figyelmeztetni fogják azokat, akik nem tartják be az óvintézkedéseket” – jegyezte meg.
Az új fertőzöttek számának növekedése
a közegészségügyi hivatalok munkatársai szerint főleg az importált esetekkel van összefüggésben.
Marek Krajčí egészségügy-miniszter korábban arról beszélt, hogy a világjárvány második hulláma súlyosabb lesz, mint az első volt.
Hozzátette:
az új típusú koronavírus terjedése az ún. szuperterjesztők számlájára írható.
Kedden (augusztus 25.) 84 új COVID-19-pozitív esetet vettek nyilvántartásba.