Anyanyelvét megőrizte; erről adott tanúságot, amikor 2004-ben és 2005-ben hazalátogatott szülővárosába.
Hosszú éveken át küzdött a betegséggel.
Hosszan tartó súlyos betegség után életét vesztette Fritz Wepper, a Derrick tévésorozat korábbi sztárja.
Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Eötvös Péter, Kossuth-díjas zeneszerző.
Csupán 43 éves volt.
Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke is kifejezte részvétét.
Az eddigi információk alapján nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot.
Több kultikus nagylemezen játszott.
Kilencvenhatodik életévében elhunyt Múcska Endre, aki a rabságban személyesen is találkozott Isten szolgája Esterházy Jánossal.
Lang Györgyi 66 éves volt.
Boros Jenő életének 74. évében, május 2-án hunyt el.
Hosszan tartó betegség után, életének 50. évében elhunyt Vasik János, a Pátria Rádió megbízott főszerkesztője.
Hétfőn 65 ezren, kedden további 70 ezren járultak a Szent Péter-székesegyház főoltára előtt elhelyezett ravatalhoz.
Szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa.
Életének 76. évében elhunyt Kamocsai Imre, a Pátria Rádió volt munkatársa – közölte az intézmény a honlapján.
J. K. Rowling Harry Potter-regényfolyamának megfilmesítésekor az elsők között kérték fel Rubeus Hagrid szerepére.
Életének 80. évében vasárnap hajnalban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész.
Haumann Péter nyolcvanegy éves korában, méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombat délután.
A Blikk információi szerint péntek reggel meghalt Berki Krisztián.
Százegyedik életévében elhunyt Alt Ernő, a Lévai járás korábbi főgyógyszerésze, a város egykori önkormányzati képviselője, méhész, helytörténész
Hosszú betegség után életének hetvenharmadik évében elhunyt Varga Lajos, korábbi búcsi iskolaigazgató.
Sujánszky Jenő az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse volt, halálával egy újabb 56-os legenda távozott közölünk.