A bejelentés hátteréről és lehetséges következményeiről Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük.
Duda szerint Oroszország egyre nagyobb mértékben militarizálja a Lengyelországgal szomszédos Kalinyingrádi megyét, és az utóbbi időben atomfegyvert telepített Fehéroroszországba is.
Észak-Korea módosította alkotmányát, és ennek köszönhetően már az alaptörvény is lehetővé teszi, hogy az ország folyamatosan fejlessze atomarzenálját.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint Oroszország folyamatosan bővíti és modernizálja nukleáris arzenálját, így Kínával együtt a legnagyobb veszélyt jelentik az Egyesült Államokra.
Biden egyúttal megkérdőjelezte Putyinnak azt a kijelentését, hogy Oroszország nem tervezi nukleáris fegyver bevetését.
Nagyobb angol városok és katonai bázisok lehetnek Oroszország Nagy-Britanniára mért nukleáris csapásának célpontjai.