Vasárnap 82-en vettek részt a szavazás harmadik körében, 71-en támogatták Vjosa Osmanit, míg 11 szavazócédula érvénytelen volt.
A volt és a jelenlegi államfő óvatosan bírálták a jelenlegi kormányt.
Az alkotmány értelmében a köztársasági elnök kinevezhet, de nem hívhat vissza egyetemi tanárokat.
Az új bírótól és a kollégáitól azt várja, hogy független, felelősségteljes döntéseket fognak hozni, a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint.
Lazítana a V4-es összefonódáson.
A szlovákiai pártok jobbára elégedettek a köztársasági elnök egyéves tevékenységével.
Eltérően vélekednek a dologról.
Ami a közbeszerzésről szóló törvényt illeti, Čaputová egyetért a Közbeszerzési Hivatal és a szakma kifogásaival.
Kína kulcsfontosságú globális szereplő, Szlovákia számára pedig fontos üzleti partner.
A kormány nemzetiségi megbízottjának elvárásai.
Meghívták a nép képviselőit és megbeszélték velük az ország helyzetét.
Lengyel-magyar két jó barát.
Újra indul a kampány.
A nők talán végleg békét teremtenek a sokat szenvedett országban.