2019. június 30., 13:08

Zuzana Čaputová válogatni kezdett a meghívottak közt - Dankonak ez nem tetszik

Andrej Danko szerint a köztársasági elnöki hivatal felesleges lépést tett azáltal, hogy értesítette Alexander Lukasenko fehérorosz elnököt arról, hogy nem a köztársasági elnök hívta meg őt a szlovák nemzeti felkelés évfordulójának megünneplésére. A parlament elnöke ezt a TA3 hírtelevízió vasárnapi politikai vitaműsorában jelentette ki.

Andrej Danko
Fotó: TASR

„Csupán tévedés történt a meghívással kapcsolatban. Én továbbra is kiállok amellett, hogy a legmagasabb szinten kell képviselni Fehéroroszországot. Amikor az elnök asszony nekilátott válogatni a meghívottak közt, megkértem őt, hogy ezt ne tegye” - magyarázta Danko.

A parlament elnöke abban is biztos, hogy Miroslav Lajčák külügyminiszter nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy nem tudott Lukasenko meghívásáról.

Danko szavai szerint ugyanis a fehéroroszországi nagykövet tudott róla, tehát értesíthette Lajčákot.

Ugyanebben a műsorban Peter Pellegrini kijelentette, hogy ő sem hívta volna meg a fehérorosz elnököt.

A jövőben nagyobb figyelmet kell szentelni a hivatalos meghívásoknak

- mondta a kormányfő.

Az alkotmánybíró-jelöltek választásáról is szó esett a vitaműsorban. Danko ennek kapcsán határozottan kijelentette, hogy „az SNS mindig választott, és a jövőben is fog”. Ezért azt szorgalmazza, hogy a szeptemberben esedékes választás nyilvános legyen. „Döntsék el az állampolgárok, hogy ki milyen egyezséget tartott be. Az én lelkiismeretem tiszta” - mondta az SNS elnöke. A köztársasági elnök helyében csoportonként nevezné ki az alkotmánybírákat.

A parlament elnöke azt is kijelentette, hogy az SNS távozik a kormánykoalícióból, amennyiben az államnyelvre vonatkozó ellenzéki törvénytervezet átmegy a harmadik olvasaton.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.