2019. június 27., 12:45

Az államfő értesítést küldött Lukasenkónak Danko meghívásával kapcsolatban

Zuzana Čaputová államfő értesítette Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnököt, hogy a meghívás a szlovák nemzeti felkelés (sznf) 75. évfordulójáról való megemlékezésre nem államfői szintről jött.

caput-lukas.jpg
Fotó: archívum

Čaputová ezt csütörtökön jelentette be újságírók előtt, miután a három legfőbb közjogi méltóság aláírt egy közös nyilatkozatot Szlovákia külpolitikai irányvonaláról.

Lukasenkót Andrej Danko (SNS) házelnök hívta meg Szlovákiába, aki június elején járt Fehéroroszországban.

„Egy államfőt a köztársasági elnöknek kellene meghívnia” – tette hozzá Čaputová, aki reméli, hogy a jelzése egyértelmű lesz Lukasenko számára. Emlékeztetett: az sznf-ünnepségre azoknak az országoknak az államfőit sem hívta meg, amelyeket eddig meglátogatott. Álláspontját kifejtette a parlament elnökének is. Arra a kérdésre, vajon részt vesz-e a megemlékezésen, ha Lukasenko is ott lesz, azt válaszolta, hogy biztosan részt vesz, és nem foglalkozik hipotetikus kérdésekkel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.