2018. május 23., 12:16

Onkológiai központot hoznak létre Komáromban

Onkológiai központot hoznak létre a komáromi kórházban, amely Dél- és Közép-Szlovákia vonzáskörzetéből fél millió lakosnak nyújt majd segítséget. A munkálatok több fázisra vannak osztva. A megkezdett első szakasz megvalósítása négy millió euróba kerül.

komaromi_korhaz1.jpg
Fotó: archívum

„Ennek keretében beszereznek egy modern lineáris gyorsítót CT szimulátorral” - tájékoztatott Milan Leckéši, a kórházat irányító Agel Rt. igazgatója. A sugárterápiai részleg megnyitását, ami a projekt első része, idén decemberre terveik, az építkezés utolsó szakaszát pedig előreláthatólag 2022-ig fejezik be.

Az onkológiai központ létrehozásához a daganatos betegek halálozási rátája vezetett a kórház vonzáskörzetében.

Jelenleg körülbelül 700 beteget kezelünk évente. Az első szakasz befejezése után több mint 1200 beteg kezelésével számolunk” – mondta Miroslav Jaška kórházigazgató.

Az igazgató szerint a központ vonzáskörzete is idővel kitágul, és magában fogja foglalni a Komáromi, Érsekújvári, Lévai, Dunaszerdahelyi, Vágsellyei, Galántai, Nagykürtösi és a Korponai járást is.

Jaška szerint a központ diagnosztikai részlege is bővülni fog, aminek köszönhetően több CT- és MR-vizsgálatot fognak tudni elvégezni, ezenkívül a PET/CT és a patológiai részleget is kiépítik.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.