2019. február 1., 12:38

Nem lesz megengedett a levélben történő előzetes szavazás

A polgároknak nem lesz lehetőségük levélben előzetesen leadni a szavazatukat a parlamenti, helyhatósági, kerületi, köztársasági elnöki és EP-választásokon. A parlament pénteken elutasította az SaS műhelyéből származó választási törvénymódosítást.

választás szavazás
Fotó: TASR

A liberálisok szerint a globalizálódó világban élő modern polgárok számára lehetővé kell tenni, hogy az aktuális tartózkodási helyüktől függetlenül választhassák meg a képviselőiket. Az SaS a javaslatával szerettte volna megerősíteni a képviseleti elvet és a választásokon való részvételt.

A parlamenti választásokon már jelenleg is lehet levélben szavazni, a mostani módosító javaslat azonban a liberálisok szerint eltávolított volna egy abszurd határozatot, amelynek értelmében a külföldön tartózkodó szavazónak az illetékes minisztérium küldi el a szavazólapot, és ennek kitöltése után ugyanúgy a minisztériumnak kell azt külföldről visszaküldeni. Az SaS javaslata alapján a szavazólapot a szlovákiai levelezési címre kapta volna az érdeklődő, és még a szavazás hivatalos napja előtt elküldhette volna. „Azoknak kedveznénk ezzel, akik - bár Szlovákiában élnek – előre tudják, hogy a szavazás időpontjában személyes vagy üzleti okok miatt nem tartózkodnak majd az ország területén" – magyarázta Martin Klus, a javaslat egyik beterjesztője.

Az SaS javaslatának alapját egy tanulmány képezte, amely az előzetes szavazás intézményével foglalkozik, és amelyet Martin Klus kérésére készítettek. A tanulmányból kiderül, hogy az előzetes szavazás valamely formáját az országok 83%-a alkalmazza, köztük az EU és az EFTA országai, valamint az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália. Az előzetes szavazás formái közül a levélben történő szavazás a legelterjedtebb. A 35 vizsgált országnak csaknem a fele (48%) használja ezt a módszert, az országok egynegyede (26%) pedig mindkét előzetes szavazási formát kihasználja.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.