Hétfőtől emeletes vonat közlekedik Komárom és Pozsony között

hirek.sk | TASR 2019. szeptember 16., 14:55

Hétfőtől emeletes vasúti kocsik közlekednek a Pozsony–Komárom vonalon. Mivel a pálya műszaki paraméterei lehetetlenné teszik a klasszikus vonatok kapacitásának növelését, illetve a járatok sűrítését, az emeletes kocsik forgalomba helyezése ideális megoldás ezen a frekventált vonalon. Az első ilyen vonatra felszállt Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter is.

Érsek Árpád Fotó: TASR

„Nagyon örülök, hogy sikerült növelnünk a vonatok kapacitását. A délen közlekedő vonatokon nagyon sokan utaznak, főként csúcsidőben, és a kapacitásuk már nem volt megfelelő. Ezért nagyon intenzíven kerestem a megoldást a problémára, és örülök, hogy legalább részlegesen sikerült” – mondta Érsek.

A RegioJet társaság 4308-as, hétköznapokon 6.15-kor induló, Komárom, Dunaszerdahely (Dunajská Streda) és Pozsony között közlekedő járatát bővítik az emeletes vagonokkal.

Remélem, jól fognak működni ezek a vonatok, és a kapacitás bővülésével kényelmesebb lesz az utazás”

– jegyezte meg Érsek a reggeli vonatozás alkalmával.

Az új emeletes szerelvényt a közlekedési minisztérium megbízása alapján működteti a magáncég, a vonat korábban München környékén közlekedett. Az emeletes vagonokkal közlekedő szerelvényeket Siemens Eurorunner dízelmozdonyok húzzák.

Az utasok száma folyamatosan nő. Az idei év első felében rekordszámú, 2,3 millió utas vette igénybe a sárga vonatokat, ami az előző év azonos időszakához képest 50 százalékos emelkedést jelent.
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS